Érdemes várni a PayPal-Bitcoin integrációra

spot_img

Egy hónappal ezelőtt röppentek fel a pletykák, miszerint a PayPal bevezeti a Bitcoin vásárlását és eladását. Ezeknek a pletykáknak a forrása a Coindesk által megkérdezett három ismeretlen volt, akikről azt állították, hogy „az iparban otthonosan mozognak”.

Olyan specifikus információkat is kaptunk tőlük hogy a jövőben ellátják majd egy beépített tárca funkcióval is a PayPal-t, illetve, hogy jelenleg is több tőzsdével folynak a tárgyalások a megfelelő likviditás biztosításáról.

Bitcoin támogatással újíthat PayPal

A pletykák első felbukkanása óta eltelt pár hétben több olyan álláshirdetés is megjelent a PayPal oldalán, amiben blokklánc szakembereket keresnek.

Ha a pletykák igaznak bizonyulnak majd, a Bitcoin történelmében ez lesz az egyik legfontosabb fejlemény.  A PayPal segítségével ugyanis több, mint 300 millió potenciális felhasználóhoz juthat el egy egyszerű, pár gombnyomással történő Bitcoin befektetés lehetősége.

Nem ez az első eset, hogy a PayPal-t kapcsolatba hozták a kriptopénzekkel. Még 2014 őszén a Coinbase-el kötöttek megállapodást, aminek eredményeként PayPal-al is lehetett be- és kifizetni a váltón. Azóta többek között a BitPay-el is hasonló partnerségre léptek.

Akkor a spekulánsok úgy gondolták, hogy közeleg az idő amikor a PayPal saját felületére integrálja a kriptopénzeket. A kedélyeket a stratégiáért felelős igazgatója hűtötte le, amikor úgy nyilatkozott hogy, a partnereknek csak segítenek elfogadni kriptopénz fizetéseket, de ez nem jelenti azt, hogy a céget különösen érdekelné ez az ipar. Viszont a nemrég felbukkanó álláshirdetések és a pletykák új lendületet adtak azoknak, akik azt remélik hogy a PayPal saját maga is kínálatába vezeti a kriptopénzeket.

Az integráció akár a PayPal által tulajdonolt Venmo-t is érintheti. Egyelőre csak az Egyesült Államokban elérhető app tulajdonképpen egy fiatal generációt célzó fintech alkalmazás,  amiben ismerőseinknek küldhetünk vagy fogadhatunk tőlük pénzt, miután csatlakoztattuk saját bankkártyánkat.

A PayPal és a Venmo előtt több pozitív példa is áll a fintech piacon. A CashApp például csak a Bitcoin kereskedésből 360 millió dollár profitot szerzett a legutóbbi negyedévben. Ez a szám azért fontos, mert a dollár alapú szolgáltatásokért nagyjából 222 millió dollárt szedett be ugyanabban az időszakban Jack Dorsey alkalmazása. A Bitcoin, vagy más kriptopénzek integrálása megdobta a Revolut és a Robin Hood bevételeit is, csakúgy, mint a felhasználóinak számát. Ésszerű, ha azt gondoljuk, hogy a PayPal szemszögéből jó ötlet a kriptopénzek bevezetése, hiszen relatíve könnyen teremthet új bevételi forrásokat és új célcsoportokat szólíthat meg.

Már az is óriási siker lenne a Venmo vezetné be a kripto támogatást, hiszen csak Amerikában 52 milliós eléréssel rendelkezik. Ha pedig a PayPal mind a 305 millió felhasználójához eljutna a vásárlás lehetősége, az nagy eséllyel meglátszódna az árfolyamokon is. Erre mindenképpen érdemes lesz várni.

/bitcoinist/ nyomány

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img