PayPal: még több kriptós feature jöhet

spot_img

Október közepén járta be a hír a világot, amiben a PayPal, a világ egyik legnagyobb fizetési szolgáltatója beépíti kínálatába egyes kriptopénzek kezelését. A hírre a kriptopénzes közösség nagy része és a piacok is pozitívan reagáltak.

Tegnap óta több újdonságot is megtudtunk a PayPal-tól ennek kapcsán, ezek összefoglalása következik:

A PayPal vezérigazgatója cég negyedéves jelentésében azt írta, hogy a kriptopénzekkel való fizetés ill. annak elfogadása semmilyen többletköltséget nem jelent majd a vásárlónak vagy a kereskedőnek.

Jelenleg a PayPal ügyfeleinek 10%-a fér hozzá a kriptopénzekhez: a várólista pedig kétszer vagy háromszor nagyobb annál, mint amennyivel előzetesen számoltak. A következő hetekben a userek nagy részénél már elérhetőek lesznek az új szolgáltatások.

Daniel Schulman, a PayPal vezérigazgatója időközben bevallotta azt is, hogy tart Bitcoint és ez az egyetlen kriptopénz, amit birtokol. A pontos számokról nem nyilatkozott.

A PayPal tárgyalásba kezdett központi bankokkal és a felügyeleti szervekkel. Ezeknek a tárgyalásoknak az a célja, hogy egy hiteles képet kapjon a cég arról, hogy milyen lehetőségei vagy korlátai vannak a tárcák beépítésének. Egyelőre a PayPal csak egy belső egyenleget vezet majd a potenciális Bitcoin birtokosoknak, amivel egyfajta kitettséget biztosít az árfolyamank a userek számára. Ez azt is jelenti, hogy tárcáról tárcára, a Bitcoin hálózaton belül egyelőre nem lehet utalni. A tény, hogy ez körül tapogatóznak, mindenképpen pozitív.

Év végére a PayPal 28 millió kereskedője és 300 millió felhasználója hozzáfér majd BTC, LTC, ETH és BCH adásvételéhez és ezekkel való fizetéshez. A PayPal fiatalokat célzó fizetési alkalmazása a Venmo pedig jövőre építi majd be a kriptopénzek támogatását.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img