Cryptopia: nehezen teljesíthető feltételek előtt állhatnak a károsultak

spot_img

2019. januárjában törték fel az új-zélandi székhelyű Cryptopiát. A támadás során az itt tárolt kriptopénzek 10%-ának veszett nyoma, a maradékot pedig egy tanácsadó cég gondjaira bízták a hatóságok, miután a tőzsde végérvényesen csődöt jelentett. Az eredeti tervek szerint ennek a jogászokból és ügyédekből álló csapatnak kellett volna felügyelnie az oldal közel egymillió felhasználójának kártalanítását, azonban a lassan két éve húzódó eljárást számos probléma lassította.

A napokban újabb fejlemény történt az ügyben, ugyanis a tőzsde több mint 900 000 egykori felhasználója kapott levelet arról, hogy regisztrálja magát egy weboldalra és azon keresztül nyilatkozzon az őt ért károkról.

Az első visszajelzések alapján amellett, hogy az érintetteknek igazolniuk kell a személyazonosságukat, olyan kérdésekre is válaszolniuk kell, amelyek ennyi idő elteltével már komoly kihívást jelenthet számukra, például hogy 2-3 évvel ezelőtt milyen tranzakció azonosítóval rendelkező be- és kiutalásokat hajtottak végre az oldalon, vagy milyen kereskedési párokon végezték az utolsó trade-jeiket.

A tényleges kártalanítási folyamat tehát végül elkezdődött, azonban kérdés, hogy ilyen feltételek mellett vajon hányan lesznek azok, akik ténylegesen el is jutnak majd a végéig.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img