2,4 milliárd dollárt söpörtek ki a piacról egyetlen nap alatt

spot_img

Úgy tűnik megérkezett a sokak által napok, sőt, hetek óta várt korrekció, egyetlen nap leforgása alatt több milliárd dollárnyi kriptopénzt likvidáltak a befektetők. Egészen 33 000 dollárig estünk vissza, de aggodalomra egyelőre nincs különösebb ok, hiszen a 2017-es, és a 2014-es bull run is ilyen, és ennél lényegesen nagyobb korrekciókkal volt tarkítva. Mutatjuk a részleteket.

A folyamat azzal indult, hogy az elmúlt egy hét aljához érkezett a bitcoin 33 447 dolláros árfolyamával. A visszaesés valóban számottevő ahhoz képest, hogy alig két napja még 40 000 környékén jártunk, az elmúlt napokban, hetekben 1-2, esetleg 3 ezer dolláros korrekcióknál jelentősebbet nem igen láthattunk.

A január nyolcadikán elért (legutóbbi) All-Time-High 42 000 dollár volt, ehhez képest 20,5%-ot korrigáltunk. Az éter sem járt sokkal jobban, már éppen kezdte megközelíteni korábbi csúcsértékét 1448 dolllárnál, ehhez képest visszaesett egészen 1010-ig, cikkünk születésekor 1144 dollárt kell fizetnünk egy coinért, némiképp visszakapszkodott.

A kriptopénztőzsdék likvidálási adatin látszik igazán jól a folyamat, a Binance esetében több mint 903 millió dollárról van szó, őt követi a Huobi közel 524 millió dollárral, a “dobogó” harmadik helyén a Bybit áll 494 millióval. Visszatérve arra, hogy mennyire természetes egy ilyen korrekció egy bull run során, elég, ha ránézünk a vezető kriptopénz árfolyamgörbéjére, jól látszik, hogy mind a 2014-es, mind a 2017-es felívelés visszaesésekkel volt teli:

A mostani felívelés, mely során szinte függőlegesen emelkedik a görbe pedig még a laikusok számára is azt sugallja (vagy inkább üvölti), hogy visszaesésnek kell következnie, így is lett. Az elemzői várakozások alapján azonban a következő napok során helyreáll a világ, vagyis a bull run rendje, újult erővel haladunk tovább a csillagos ég, legalábbis a hold felé.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img