A semmiből előtűnő WallStreetBets Coin vált a Coinmarketcap listavezető kriptopénzévé

spot_img

A WSB valójában egy nem létező kriptopénz, amit a CMC egyfajta tisztelgésnek tekint a múlt hét óta tartó reddites felkelés résztvevői előtt.

A több százezer hétköznapi emberből álló Wall Street Bets fórum csoport néhány nappal ezelőtt úgy döntött, hogy megleckézteti 2020 egyik legjobban teljesítő befektetési alapját, a Melvin Capitalt. Miután a Melvin óriási short pozíciót épített egy videójátékokat forgalmazó cég részvényeivel szemben (tehát azok árának esésére fogadott), a WallStreetBets csoport tagjai kolektív vásárlásba kezdtek, amivel az egekig tornázták a papírok árfolyamát. A Melvin emiatt hatalmas veszteségeket szenvedett el, tegnapi beszámolók alapján teljes tőkeállományának 53%-át elveszthette.

Habár a különböző tőzsdei ügyletekkel kapcsolatos beszámolók csak ritkán kerülnek a nemzetközi sajtó címlapjaira, a Wall Street Bets fiaskóról szinte a világ minden híroldala és újságja beszámolt.

A hétvége során azzal kapcsolatos hírek láttak napvilágot, hogy a WSB következő célpontja az ezüst lehet, ami a globális gazdaság egyik legerősebben shortolt árucikke. A 25 dolláros régióban mozgó ezüst valós, infláció követő árfolyamát egyesek egészen 1000 dollárra becsülték. A világ egyik legnagyobb ezüst tulajdonosa egyébként nem más, mint az Egyesült Államok legnagyobb bankja, a JPMorgan, ami az elmúlt években hatalmas felhalmozásba kezdett

Miután az ezüst lehetséges, koordinált felvásárlásával kapcsolatos hírek napvilágot láttak, a hétvégén pikk-pakk elfogyott minden fizikai ezüst a világ legnagyobb online árusító helyeiről (Apmex, JM Bullion, SD Bullion). Ezek sok esetben a 25 dolláros tőzsdén jegyzett árnál jóval drágábban, 40 dollár feletti árfolyamon találtak gazdára.

A napokban az FTX is lehetővé tette az ezüst tokenizált kereskedését, amit SLVUSD néven találhatnak meg a tőzsdei keresőben az oldal felhasználói.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img