Meggyőzhető a Twitter és az Uber a bitcoinról, de csak ha fizetésről van szó

Megosztom

Sorra érkeznek a hírek a nagyvállalati szektor felől is. Ma két óriás, a Twitter és az Uber is bekapcsolódott a bitcoinnal kapcsolatos beszélgetésbe és spekulációba.

A Twitter pénzügyi igazgatója, Ned Segal, a CNBC interjújában elmondta, hogy ha a cég alkalmazottai vagy beszállítói szeretnék bitcoinban megkapni a fizetésüket, akkor megfontolják, hogy a készpénzállomány egy részét bitcoinban tartják.

„Már ezelőtt is sokat gondolkodtunk azon, hogy mi történne, ha valamelyik alkalmazottunk bitcoinban szeretné megkapni a fizetését. Vagy ha valamelyik beszállítónk kérne erre. Továbbra is tanulmányozzuk a lehetőségeket, megfontoltan akarunk haladni és most még nincs változás a cégen belül. Eldöntjük, hogy szükség lesz-e arra, hogy a mérlegünk egy részét bitcoinban vezessük.”

 – mondta Segal.

Jack Dorsey másik cége (a Twitter mellett), a Square fizetési szolgáltató, tavaly ősszel 50 millió dollárért vásárolt Bitcoint, amivel a MicroStrategy után ők voltak a második számú nagyvállalat, aki erre a lépésre szánta el magát.

Szintén a fizetés kapcsán került szóba az Uber CEO-jával, Dara Khosrowshahi-val készült interjú közben a Bitcoin. Khosrowshahi határozottan nyilatkozott: mivel szerte a világban rengeteg valutát elfogadnak, akár bitcoinnal is lehetne fizetni Uber-ért, ha egyértelmű igény mutatkozik rá. Azt viszont leszögezte, hogy nem fogják promócióra használni a bitcoin vásárlást.

Bitcoin vásárlásról pedig a következőket mondta:

„ Már cégen belül felmerült az ötlet, de gyorsan elvetettük. Biztonságban akarjuk tudni a pénzünket. Nem a spekulációban utazunk”

 

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel