A britek 41%-a szerint a részvények, kriptopénzek azonos kockázatúak

spot_img

Izgalmas kutatás jelent meg nemrég, a PIPLSAY felmérése azt vizsgálta, hogy vajon miként tekint az átlag angol polgár a kriptopénzekre. Az egyik legizgalmasabb eredmény szerint a klasszikus részvények, vagyis a “régimódi” tőzsde, és a kriptopénzek közé már egyenlőségjelet tesznek sokan, legalábbis ami a kockázat mértékét illeti. Mutatjuk a részleteket.

A megkérdezettek mindössze 18%-a nyilatkozott úgy, hogy jól ismeri a kriptopénzeket, 36% pedig a “valamelyest” választ adta. De a részletes leírás helyett inkább egyből vessünk egy pillantást az eredményeket összesítő infografikára:

Jól látszik, hogy a mintegy 6000 megkérdezett 42%-a biztonságosnak ítélte a kriptopénzeket, 27% pedig bizonytalan volt a kérdés kapcsán. 20% nyilatkozott úgy, hogy ő bizony már be is fektetett valamilyen kriptopénzbe, ha extrapolálhatjuk a eredményt a teljes lakosságra, akkor ez is egy igazán szép eredmény.

Elérkezve cikkünk fő mondanivalójához, az is kiderült, hogy a megkérdezettek 41%-a “equally”, vagyis azonosan kockázatosnak látja a kriptopénzeket, mint a részvényeket, bár azt is hozzá kell tennünk, hogy 45% pedig a kriptopénzeket jelölte meg, mint a nagyobb kockázatot hordozó eszköz.

Külön érdekesség, hogy a volatilitást jelölték meg a legkevesebben, mindössze a minta 19%-a, mint a bizonytalanság oka a kriptopénzek kapcsán, legalábbis a “what about Cryptocurrencies worries you the most?” kérdésre adható választlehetőségek közül ez kapta a legkevesebbet.

Ezek az eredmények kissé meglepőek, egyben örömteliek. A mainstream szemében a volatilitás volt eddig az egyik legfontosabb “visszatartó erő” a kriptopénzek kapcsán, most úgy tűnik, hogy ennek van a legkisebb jelentősége.

Az pedig, hogy a klasszikus tőzsdével azonos kockázatúnak ítélték meg sokan a leginkább örömteli hír, hiszen lehet, hogy idővel “lemossa magáról” a piac a rákerült, ráaggatott bélyegeket, amik közül az extrém bizonytalanság volt mindig is az egyik legfontosabb.

Hiába, fejlődünk, bár ha a mostani bull run után csúnya összeomlás következik, akkor az ismét nem fog különösebben jót tenni a terület megítélésének. Azonban ha most szeretnél bitcoint vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk, megbízható, könnyen használható szolgáltatásról van szó.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img