Visa: felkészülünk a kriptopénzek tömeges elterjedésére

spot_img

A Visa elnöke a Fortune magazinnak adott interjút, ahol többek között a kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontját is kifejtette. Al Kelly nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a kriptopénzek “extrém népszerűségre” tegyenek szert a következő 5 év során, ezért most ő is azon dolgozik, hogy a Visa-t felkészítse erre.

Arra a kérdésre, hogy a bitcoin árfolyamának és népszerűségének növekedése mit jelenthet a cég számára, Kelly így felelt:

“Én alapvetően kétféle szempont szerint szoktam erre tekinteni. A bitcoin egyrészt egy spekulatív eszköz, vagy ahogy mondani szokták, a digitális arany. Sokan szeretnének vásárolni belőle, amit mi is lehetővé fogunk tenni az ügyfeleink számára. Több olyan tárca szolgáltatóval is együtt dolgozunk, amelyeken keresztül közvetlen lehetőség lesz nemcsak az azonnali vásárlásra, de arra is, hogy a felhasználók a világ 70 millió Visa elfogadóhelyén elkölthessék a kriptopénzeiket.

A másik szempont a kriptovaluták, mint natív fizetési eszközök elterjedésének a lehetősége. A világ egyes fejlődő országaiban ezek már most is népszerűnek számítanak, terjedésük pedig tovább gyorsulhat a következő évek során. Ezen a területen is több szereplővel dolgozunk együtt, főleg a fiat hátterű stabil coinok területén.”

Amikor arról, kérdezték, hogy nem tart-e attól, hogy a kriptopénzek sok esetben olcsóbb tranzakciókat tesznek lehetővé, mint például a Visa vagy a Mastercard, így felelt:

“Nem mi választjuk ki a nyerteseket és a veszteseket. Ahogy itt ülünk, fogalmam sincs arról, hogy a kriptovaluták pár év múlva is velünk lesznek-e, vagy sem. Az én feladatom, hogy úgy pozícionáljam a Visa-t, hogy ezek elterjedése esetén is ott lehessünk és közvetítőként segíthessünk az embereknek a pénzeik mozgatásában.”

Néhány héttel ezelőtt a Mastercardról is kiderült, hogy közvetlen kriptovaluta támogatást terveznek bevezetni.

Teljes kripto támogatás jöhet a Mastercardtól

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img