MobileCoin: sok kritika éri a Signal-ba integrált anonim kriptopénzt

Megosztom

A Signal néhány nappal ezelőtt jelentette be egy anonim utalásokra lehetőséget adó funkció bevezetését. Az újítást sok bírálat érte, amit érdekes módon nem külső, például az ennek veszélyei miatt aggódó törvényhozó szervek, hanem a kriptós közösség tagjai fogalmazták meg.

A Signal-ba integrált és néhány nappal ezelőttig szinte teljesen ismeretlennek számító MobileCoin (MOB) gyors, olcsó és anonim utalások ígéretével érkezett, amelyeket az első ismertetők alapján a Stellar, a Zcash és a Monero által már alkalmazott technológiák kombinálásával tud biztosítani.

A MobileCoin technológiai leírása szerint a névtelenséget garantáló tulajdonságainak egy része például a Monero alapjául is szolgáló CryptoNote algoritmusra épül. A Monero csapata az évek során számos egyedi változtatást és új funkciót adott hozzá a CryptoNote-hoz, amik hogy hogynem a MobileCoinban is felbukkantak. A Monero egykori vezető fejlesztője szóvá is tette, hogy a MobileCoin konkrétan lemásolta a Monero-t, de erre sehol sem utalnak és nem tüntették fel őket a forrásmunkáik között sem.

A MobileCoin egyik fejlesztője erre azzal (az azóta már törölt) üzenettel reagált, hogy a Monero-é a világ legzagyvább forráskódja és ők egyetlen sort sem emeltek át belőle.

A Monero részéről később elismerték, hogy a MobileCoin ki is bővítette az ő munkájukat, de azt továbbra sem értik, hogy miért viszonyul így hozzájuk a MOB csapata.

A közösség más tagjai a MobileCoin egyéb problémáira is felhívták a figyelmet, például annak fokozott centralizációjára. A MOB több olyan technológiai megoldást is alkalmaz (Stellar konszenzus, Intel SGX konszenzus, Amazon felhő szolgáltatások), amik kizárólag csak központosított működést tesznek lehetővé. Az, hogy a MobileCoin fejlesztésébe a központi csapaton kívül senki más nem tud majd beleszólni, a nyílt forráskódra és forkokra épülő kriptók világában sokakban visszatetszést kelt.

De többen problémásnak tartják azt a MobileCoin weboldalán található mondatot is, ami teljesen szembemegy az általuk ígért anonimitás eszméjével.

“A MobileCoin hisz abban, hogy a kormányoknak jogukban áll szabályozni az állampolgáraik gazdasági életét.”

Amint arra az első ezzel kapcsolatos posztunkban is felhívtuk a figyelmet, a MobileCoin árfolyama a többszörösére növekedett a Signallal kötött partnerség bejelentését megelőző napokban, ami belső kereskedés gyanúját vetette fel. Mint kiderült, a MobileCoin 250 millió coinjának felét előbányászták, és azokat most korai befektetőknek szeretnék értékesíteni, ami sokak szerint azt jelenti, hogy a fejlesztők most az általuk egekbe pumpált, többszörösen túlárazott coinjaikat próbálják meg mások nyakába varrni.

Egyelőre tehát sok még a nyitott kérdés a MobileCoinnal kapcsolatban, de az majd csak a következő hónapokban fog kiderülni, hogy mindez visszatartja-e a felhasználókat a Signal-ba ágyazott fizetési funkció használatától. Erre jelenleg még csak az Egyesült Királyságban élőknek van lehetősége, a világ más régióiban csak később tervezik bevezetni a szolgáltatást.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel