Már az avatás előtt is óriási az érdeklődés Satoshi szobra iránt

spot_img

Cointelegraph, Bitcoin.com, cryptonews.com, CoinMarketCap, csak néhány név azon médiatermékek hosszú sorából, akik beszámoltak projektünkről, a készülő Satoshi Nakamoto mellszoborról. Arról nem is beszélve, hogy a hazai médiában már szinte alig maradt olyan felület, ahol ne szólalhattunk volna meg, a LifeTV-tól kezdve a Jazzy Rádión át egészen a TelexIndexHVG háromszögig.

Elsőnek lenni valamiben nagy dolog, nekünk ez most sikerül. Igazán büszke vagyok erre a projektre, hiszen tőlem származik az alaptötlet, de természetesen ahogy mondani szokták: egyedül nem tudtam volna összehozni. A Kripto Akadémia teljes stábja, a MrCoin, a Blockchain Budapest és a Blockchain Hungary is intenzív szervezési-koordinálási munkát tesznek abba, hogy zavartalanul haladjon a munka.

Az ütemterv most a következő:

  • A jövő hét során megkezdődik a szobor öntésének munkálata, ez nagyjából három hetet igényel.
  • Ezzel párhuzamosan a jövő héten kiválasztjuk a Graphisoft Parkon belül a szobor pontos végső helyét.
  • A pontos hely ismeretében a szobrászok kiszámolják a posztamens, vagyis a mellszobrot tartó oszlop pontos magasságát.
  • A posztamnest megrendelik Törökországból, ennek megérkezési ideje nagyjából másfél hónap.

A szoboravatóra ennek megfelelően valamikor a nyár legvégén, szeptember elején kerül majd sor. De addig sem hagyunk titeket fejlemények nélkül, rengeteg erős ötletünk és tervünk van, a maximumot akarjuk kihozni a projektből! Tartsatok velünk, kísérjétek figyelemmel az eseményeket!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img