Trump: a Bitcoin átverésnek néz ki

spot_img

Persze a járvány csúcsidőszakában ő azt is mondta, hogy érdemes lehet kipróbálni a fertőtlenítőszer befecskendezését a testbe. De azért hallgassuk meg az okfejtését.

Az USA előző elnöke a FOX Business vendége volt tegnap, ahol a részvénypiacról és a gazdaság állapotáról beszélt – természetesen a kriptovaluták is szóba kerültek. Stuart Varney műsorvezetőnek Trump elmondta, hogy számára a Bitcoin egy átverésnek tűnik. Arról is ejtett pár szót, hogy ő már 6000 dollárnál szemezett a bitcoinal, most viszont túlságosan magasan van az árfolyama.

Mondanivalójának lényegéért visszakanyarodott a hagyományos republikánus, kapitalista elvekhez: Trump tulajdonképpen azért nem szereti a Bitcoint, mert az a dollár egyik versenytársa kíván lenni. Ő pedig azt szeretné, ha a zöldhasúak lennének a globális kereskedelem királyai.

Bár nem konkrétan ez miatt a nyilatkozat miatt, de a Bitcoin piacon továbbra is negatív a hangulat. A BTC kiesett a háromszögből, majd az alsó trendvonalról is lelökték az eladók az árfolyamot. Most épp a 33 000 dollár körüli szinten talált támaszt az árfolyam. A lefelé tartó trendben hamarosan a 28-29 000 dollár közötti támasz szintre is lemehetünk.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img