Bitmex: 100 milliós bírság és AC Milan partnerség

spot_img

Habár jelenleg messze a Binance számít a legnagyobb forgalmat bonyolító kripto tőzsdének, alig két éve még egy másik, de mostanra már szinte teljesen elfeledett váltó állt a képzeletbeli dobogó élén.

A Bitmex a 2017-es bika piac során tett először szert komolyabb ismertségre, de a csúcsra a 2018-as medve piac során jutott el. Az akkoriban még szinte egyedüliként shortolási és akár 100-szoros tőkeáttételi lehetőséget biztosító oldal hamar a kereskedők kedvencévé vált, amit nem csak a fenti funkcióinak, de rendkívül letisztult és átlátható kezelőfelületének is köszönhetett.

A tőzsde a felhasználói ügyfélazonosítást sem bonyolította túl, használatához csupán egyetlen email cím megadására volt szükség. Később ez is lett az oldal veszte. 2019 végén pénzmosás vádjával több amerikai piacfelügyelettel foglalkozó szervezet is vizsgálatott indított a váltó és annak üzemeltetői ellen. Közülük volt, akiket le is tartóztattak, nem sokkal később pedig az oldal igazgatója is feladta magát, hogy együttműködést mutasson a hatóságok felé.

A Bitmex tavaly már kötelezővé tette oldalán az ügyfélazonosítási eljárás lefolytatását. Habár forgalmuk már az ellenük folyó vizsgálat kezdetén is jócskán visszaesett, ezzel a lépéssel még lejjebb zuhantak a tözsdék rangsorában.

A tőzsdei forgalom megoszlása

Mindettől függetlenül az oldal tovább működött, maga a tőzsdei felület pedig még ekkor is a legjobbak közé tartozott. A váltót átvevő ügyvezetők nem is akarták veszni hagyni az eddig elért eredményeket, ezért több szakértővel erősítették meg a csapatot. A tőzsde új igazgatója például az az Alexander Höptner lett, aki korábban a második legnagyobb német tőzsde (Stuttgart Börse) vezetői szerepét töltötte be.

Az újbóli felemelkedésben reménykedő Bitmex tegnap több fontos bejelentést is tett. Először is azt, hogy sikerült megállapodást kötniük a velük szemben eljáró amerikai hatóságokkal, akik főként azért szálltak rájuk, mert amerikai felhasználók számára is lehetővé tették a kriptovaluták kereskedést, amihez a hatályos jogszabályok szerint külön engedélyre lett volna szükségük. A Bitmex beleegyezett, hogy kifizeti az ezért rá kirótt 100 millió dolláros bírságot, a jövőben pedig tartózkodik a törvénysértő magatartástól.

Ugyancsak bejelentették, hogy a tőzsde több területen is terjeszkedni fog. A határidős piacaik kínálatát kibővítik, bevezetik majd a hagyományos (spot) kereskedés lehetőségét és létrehozzák saját oktató oldalukat is. Végül pedig az is kiderült, hogy a jövőben marketing célokra is többet terveznek költeni, aminek keretében ettől az idénytől kezdve az AC Milan futball klub vezető szponzorai lesznek. A tőzsde logóját viselő mezt először augusztus 23-án, a Sampdoria elleni Serie A meccsen öltik majd fel a Milan játékosai.

Ez utóbbi hír tegnap 25%-ot dobott az ACM rajngói tokenek árfolyamán is, amik a Binance mellett alighanem hamarosan a Bitmexen is elérhetőek lesznek.

További hírek és elemzések Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img