Bitcoin jelzálog: új trend indulhat az ingatlanpiacon

Megosztom

Az Egyesült Államok második legnagyobb jelzálog hitelezője már ennek a negyedévnek a végén, de legkésőbb a következő elején lehetővé tenné, hogy ügyfelei kriptovalutákkal is fedezhessék a rajtuk keresztül felvett kölcsönöket. Az United Wholesale Mortgage (UWM) tavaly közel 561 000 hitelfelvételt biztosított, mintegy 183 milliárd dollár értékben.

A kriptovaluták elfogadásáról az UWM igazgatója számolt be negyedéves értékelője során. Mat Ishiba szerint céljuk, hogy az országban elsőként indítsák el ezt a szolgáltatást. A hitelek fedezetét kezdetben csak bitcoinnal lehet majd finanszírozni, de vizsgálják az ethereum és más coinok támogatásának lehetőségét is.

“Meg kell tanulnunk járni, mielőtt még futásnak indulnánk, de kifejezett célunk, hogy a jövőben mi lehessünk ennek az ágazatnak a piacvezető képviselői.”

A döntés több szempontból is kedvező lehet azok számára, akik erre a célra szeretnék felhasználni kriptovalutáikat:

  • Habár az emberek elvileg jelenleg is felhasználhatják a kriptókon elért nyereségeiket a hiteleik fedezetére, de ehhez először hagyományos pénzre váltva el kell adniuk azokat, ami profit realizálásnak minősül, vagyis adózási kötelezetséget von maga után. A direkt felhasználás ezzel szemben mentesít a járulékfizetési kötelezettség alól.
  • A kriptovalutákat ma még sokan a “bűnözők pénzével” azonosítja, ezért még ha valaki hagyományos valutára váltja is át az ebből származó bevételeit, akkor sem biztos, hogy egy hitelfelvételhez szükséges jövedelemigazolás beadása során elfogadják azt a szolgáltatók.

Az UWM bejelentésével az ingatlanpiac egy újabb jelentős ágazat lehet, amit a kripto meghódíthat. Idővel valószínűleg a vetélytársak is hasonló szolgáltatásokat fognak bevezetni, hogy a kriptók népszerűségének növekedésével ne maradjanak le a piaci versenyben. Mivel erre a világ legnagyobb ingatlanpiacán kerülhet sor, az itt bekövetkező változások később egy globális trendet is elindíthatnak. Augusztus elején egyébként Spanyolország legnagyobb ellenzéki pártja nyújtott be egy olyan törvényjavaslatot, ami lehetővé tenné, hogy az emberek többek között ilyen célokra is felhasználhassák kriptovalutáikat.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel