Új logót kapott a Kripto Akadémia!

spot_img

2018 év elején indítottuk el a Kripto Akadémiát, hogy magyar közönségnek írjunk erről a feltörekvő piacról és iparágról. Akkor még napi néhány cikkel és pár tucat látogatóval, ez a honlap, amit most is olvasol, volt a repertoárunk egyetlen darabja.

Az azóta eltelt három év során nem csak a magyar kriptós közeg stabil szereplői lettünk, de a közösség élére is álltunk.

A segítségetekkel felépítettük az ország legnagyobb Discord közösségét, amiről folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek. Az ezen belül működő VIP részt és annak kereskedőit és szakértőit pedig mindig elismerő szavakkal illetitek. Rendszeresen megjelenünk a hazai konferenciákon, a mainstream médiában, élő meetupokat és oktatásokat is szervezünk.

Györfi András kollégánk kiadott egy sikeres bevezető jellegű könyvet is, és ő az ötletgazdája a budapesti Satoshi szobornak is, amit a jövő héten leleplezünk a világsajtó érdeklődésének közepette.

Ezalatt az idő alatt az arculatunk szinte egyáltalán nem változott. Régóta szerettünk volna többek között egy új logót, ami jobban kifejezi azt az erőt és dinamizmust, amit a Kripto Akadémia mára képvisel.

A logó elkészült és mostantól minden felületünkön találkozhattok vele.

Köszönjük szépen minden olvasónak, előfizetőnek, feliratkozónak, támogatónak és partnernek, hogy idáig eljuthattunk. Hamarosan még több újítással jelentkezünk!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img