Óriási előrelépés a Litecoin háza táján

spot_img

Ahogy egyre több blokklánc projekt öleli fel a DeFi-t és az NFT-ket, a Litecoin is csatlakozni fog ehhez a kezdeményezéshez az OmniLite bevezetésével. A másodlagos réteg integrációja során a Litecoin blokkláncán elérhetővé válnak majd a stabilcoinok és az okos szerződések is.

A Bitcoin forkjaként 9 éve létrehozott Litecoint, egyszer úgy jellemezték, mint “a Bitcoin ezüstje.” Most, hogy lépést tartson a korral, lehetőségük lesz a Litecoin felhasználóknak arra, hogy decentralizált tokeneket, okos szerződéseket, valamint NFT-ket és stabilcoinokat hozzanak létre a láncon.

Az OmniLite a korábbi Omni protokollon (eredeti nevén Mastercoin) alapul, amely a Bitcoin blokklánc másodlagos rétegeként működött. A Bitcoin felhasználók az OMNI token által működtetett egyéni tokeneket és az NFT-k korai előfutárait hozhatták létre.

A Tether tokenek először 2014 októberében indultak el az Omni-n, és a protokoll több mint három évig az egyetlen tether-t támogató protokoll maradt. A stablecoin azonban 2017 novemberében ERC-20 tokenként is elindult az Ethereumon. Kevesebb mint két év alatt azonban az Ethereumon lévő Tether részesedése, a Tether teljes forgalomban lévő kínálatából háttérbe szorította az Omniét. Azóta az Omni népszerűsége folyamatosan csökkent.

A Litecoin fejlesztője, Loshan és az Omni Alapítvány segítségével kifejlesztett OmniLite, a Litecoin Alapítvány egyik nagy fejlesztése lesz.

A közlemény szerint “Az OmniLite-on keresztül létrehozott tokenek a Litecoin kiterjesztésének tekinthetőek, és ennek következtében az ezekből a tokenekből származó tranzakciókat annak blokkláncán rögzítik.”

Jelenleg az OmniLite, a Litecoin Omni segítségével támogatja a pénztárcamódot, és elérhető Windows, Linux és MacOS operációs rendszerekre. Az alkalmazás-programozási interfész (API) itt érhető el.

Skálázhatóság kérdése

Egyelőre a Litecoinra nem nehezedik állandó tranzakciós nyomás, mint a nagyobb volumenű blokkláncokra, a Bitcoinra és az Ethereumra. Következésképpen a tranzakciós sebessége gyorsabb, és a díjak is alacsonyabbak. De ha az OmniLite népszerűsége növekedni fog, a blokklánc skálázhatósága kulcsfontosságú kérdés lesz ezeknek a teljesítménymutatóknak a fenntarthatóságában.

Mivel az OmniLite összes tranzakcióját Litecoinon rögzítik majd, a blokkláncnak meg kell oldania ezeket a skálázhatósági kérdéseket.

A Litecoin Alapítvány képviselője, Jay Milla elmondta: “A Litecoin képes nagyobb, másodpercenkénti tranzakciók (tps) kezelésére, alacsonyabb díjak mellett, mint a Bitcoin vagy az Ethereum. Jelenleg tehát nem számítunk semmilyen problémára. Addig is folyamatos kutatás és munka folyik annak érdekében, hogy az Omni rétegben létrehozott eszközök lehetővé tegyék, hogy a Lightning Network-ön is lehessen tranzakciókat lebonyolítani.”

Ha Litecoin vagy nagyobb kriptovaluta vásárlását tervezed, a Binance felületén biztonságosan megteheted.

/coindesk, coingape/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img