Snowden szerint Kína csak erősebbé tette a bitcoint

spot_img

Nem először, jó eséllyel nem is utoljára szólalt meg a bitcoin kapcsán Edward Snowden, a világ talán leghíresebb szivárogtatója, Az immár egy éve permanens oroszországi tartózkodási engedéllyel rendelkező kiberbiztonsági szakember friss tweetjében arról beszélt, miként látja most a bitcoin helyzetét, azt is megtudhattuk, hogy mikor vett utoljára a kriptopénzből.

A tweetben szó szerint azt írja, hogy a bitcoin bizony csak erősebb lett a kínai tiltás hatására, utalván ezzel arra, hogy mind a hashrate, mind az árfolyam visszaállt már az idei “kínai csapások” előtti értékre. Úgy tűnik az USA-ból közel tíz éve menekülni kényszerült informatikus alaposan követi a bitcoin életét.

Tavaly márciusban, a koronavírus-járvány okozta általános tőzsdei pánik során Snowden bitcoint vásárolt, azóta meg is jegyezte, hogy bizony tízszeres növekedésen ment keresztül a befektetése. Ugyanakkor azt is megtudhattuk, hogy szerinte még távolról sincs “kint a vízből”, pontosabban ahogy amerikában mondják: kint az erdőből a bitcoin.

Meggyőződése szerint további tiltások jöhetnek, sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy ahogy egykor a harmincas éveken az aranyat úgy a jövőben talán a bitcoint is betiltják a kormányzatok, így biztosítva a fiat pénzek hegemóniáját. Érdekes gondolatkísérlet, miszerint vajon miként reagálna a kriptopénz-közösség a teljes tiltásra a nyugati országokban.

Könnyen lehet, hogy hamar kialakulna egyfajta dac, csak tovább erősítené a bitcoinba vetett hitét az embereknek, ha a kormányzatok a teljes tiltáshoz folyamodnának. Az mindenesetre kétségtelen, hogy Kína idei offenzíva-sorozata nem volt gyerekjáték, elüldözték a bányászokat, majd illegálissá tették a kriptopénz-tranzakciókat.

Valóban döbbenetes, hogy a bitcoin ezeket is átvészelte, alig néhány hónap alatt ugyanolyan erőssé vált, mint az intékedések bevezetése előtt. Ha most szeretnél bitcoint vagy más kriptopénzeket vásárolni, mi a Binance használatát javasoljuk!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img