A dolgozó amerikaiak 4%-a már otthagyta munkáját, miután kaszáltak a kriptopiacon – állítja a egy friss kutatás

spot_img

A Civic Science elemző és közvéleménykutató társaság friss publikációját fedezte fel magának a Cointelegraph. Ebben az áll, hogy a megkérdezett 6700 felnőtt emberből 4% volt az, aki az elmúlt egy évben otthagyta addigi állását a kriptopiacon elért „pénzügyi szabadság” elérése után.

A Civic Science elemzését nem árt egy kis kritikával kezelni, ugyanis különböző időben történt és eltérő számú résztvevővel zajló kutatásokat összegeztek. Ezen felül a kutatás nem tárgyalja azt sem, hogy mit jelent pontosan a kérdésekben szereplő „pénzügyi szabadság” kifejezés sem.

A kutatásból mindenesetre kiderül, hogy az a bizonyos 4% többsége az alacsony keresetűekhez tartozott. A munkájukat elhagyók kétharmada évi 50 000 dollárnál is kevesebbet keresett (ez az amerikai átlagbér, amíg a medián bér 35 000 dollár körüli). Viszont a valóságban a keleti- és nyugati parti városokban ez nagyjából a túlélésre elég.

A kilépők 15%-a évi 50 ezer és 75 ezer dollár között keresett, 13%-uk 75 ezer és 150 ezer között. A 8%-uk pedig a nagyon magas fizetésnek számító 150 ezer dollár felett keresett.

Mark Cuban a kutatás eredményét azzal a “Nagy Felmondás” nevű kulturális és gazdasági jelenséggel kötötte össze, ami jelenleg is megfigyelhető az Államokban. A The Guardian szerint az elmúlt néhány hónapban az országos munkaerő 2,9%-a felmondott, a vállalatoknak pedig egyre nehezebb megtartani a dolgozóikat.

Ha te magad nem is hagytad ott a munkádat, biztosan el tudsz könyvelni néhány sikert, amit a kriptopénzeknek tudtál be. Erre hoztuk létre a Discord szerverünkön a #kripto-sikerek szobát. Gyere és oszd meg velünk az örömöd!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img