Ernst & Young: a fedezeti alapkezelők közel egyharmada tervezi, hogy kriptóba fektet

spot_img

Az EY tanulmánya szerint a fedezeti alapkezelők 31%-a és az alternatív befektetők 24%-a tervezi, hogy kriptovalutával bővíti portfólióját.

A fedezeti alapkezelők 31 százaléka, az alternatív befektetők 24 százaléka és a magántőke-kezelők 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő egy-két évben kriptovalutát tervez a portfóliójába venni. A tanulmány szerint a legnagyobb cégek – a több mint 10 milliárd dollárt felügyelő hedge fundok vagy a 2-10 milliárd dolláros befektetők – vezetői tervezik a legnagyobb valószínűséggel a kriptóba való beszállást.

Az “alternatív befektetés” egy gyűjtőfogalom volt a tanulmányban, ami nem részvény, kötvény vagy készpénz. Ide tartozhatnak a nemesfémek, a művészeti alkotások és az ingatlanok is, de akár egy ritka, holografikus Pokemon-kártyákból álló mappa vagy egy borgyűjtemény is lehet.

Úgy tűnhet, hogy a kriptovaluták tökéletesen illeszkednek az alternatív tömegek elvárásaihoz, de ez nem így van.

Az EY tanulmányához megkérdezett alternatív alapkezelők és befektetők mindössze 7%-a mondta azt, hogy ők vagy cégük már rendelkezik “kriptovalutákkal kapcsolatos eszközökkel” a portfóliójában. Azok közül, akik közvetlenül kriptovalutákat tartanak, a származékos ügyletek és a magán blokkláncvállalatoknak nyújtott finanszírozások voltak a legnépszerűbb részvételi formák.

Joe McCarney, az EY globális blokklánc biztosítási vezetője a Decryptnek elmondta, hogy 2020-ban még kevesebb cég fektetett be kriptóba.

A cégek 78 százaléka azt a tényt jelölte meg az egyik legfőbb okként, amiért még nem fektettek be, hogy a kripto nem illik bele az alapjuk stratégiájába. A további vezető okok között szerepelt a volatilitás, a szabályozási bizonytalanság és az eszközosztály megértésének hiánya.

A Greenwich Associates által is készült egy tanulmány idén. A július és szeptember között végzett 2021. évi globális alternatív alapok felmérésének eredményei 264 alternatív intézményi befektető megkérdezésével alakult ki. A válaszadók kis létszámú csoportjáról van szó, de közel 5 billió dollár összértékű alapokat képviselnek együtt.

A tanulmány alapján az alternatív alapkezelőket inkább a kiberbiztonság és az intézményi szintű letétkezelési megoldások elérhetősége érdekli.

“Úgy vélem, hogy a digitális eszközök felé való elmozdulás nagyobb katalizátora az intézményi szintű ellenőrzések folyamatos javítása volt, amelyeket a letétkezelők és a tőzsdék vezettek be” – mondta McCarney. “Ezek a fejlesztések segítették leküzdeni a digitális eszközök biztonságával kapcsolatos korábbi aggályok egy részét.”

Ezek a fejlesztések és ellenőrzések magukban foglalták a több aláírással ellátott tranzakciók jóváhagyását, szemben azzal, hogy ki kell találni, hogy kire bízzunk egy privát kulcsot, valamint a részletes auditok létrehozásának lehetőségét, amelyek megfelelnek a szabályozó hatóságoknak.

További hasznos információkat, piaci elemzéseket, kereskedéssel kapcsolatos tippeket a discord szerverünkön és a youtube csatornánkon találtok.

/decrypt, opinined/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img