spot_img

NFT támogatást kapnak a Samsung okostévék

spot_img

A Samsung a ma kezdődő CES technológiai kiállításon jelentette be saját NFT platformját. A vállalat Microled, Neo QLED és Frame típusú okostévéire érkező alkalmazás lehetővé teszi, hogy a készülékek tulajdonosai több NFT árusító platform, többek közt az OpenSea kínálatában böngészhessenek és akár a TV-iken keresztül is megvásárolhassák az ezeken elérhető alkotásokat.

A TV-k alkalmasak a már birtokolt NFT-k bemutására (Showcase) is, mely során úgy módosítják a képernyők beállításait (Smart Calibration), hogy az adott NFT az alkotó eredeti elképzeléseinek megfelelően jelenjen meg rajtuk. Az ehhez szükséges információkat a készülékek a piacterek meta adataiból tudják leolvasni.

A Samsung az első nagyobb TV-gyártó, ami integrálta az NFT-ket. A tavalyi év végén más irányból megközelítve, de már olyan brandek is bejelentették nyitásukat az ágazat felé, mint a Visa, az Adidas és a Nike, mellettük pedig egyre több ismert emberről derül ki, hogy rendelkeznek a népszerűbb gyűjtemények egy-egy darabjával.

Jimmy Fallon, Stephen Curry, vagy épp Snoop Dogg után tegnap Eminem is megvásárolta a jelenleg legnépszerűbbnek számító kollekció, a Bored Ape Yacht Club egyik darabját, amiért 450 000 dollárnak, vagyis közel 150 millió forintnak megfelelő Ethereummal fizetett.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

@spot_img
spot_img