Kész az orosz ütemterv a kriptopiac szabályozására

spot_img

Az orosz kormány továbbra is a bitcoinra és a kriptopénzekre vonatkozó átfogó jogszabály megalkotása mellett foglal állást, miközben a döntéshozók megvitatják az iparág teljes betiltásának lehetséges negatív mellékhatásait is, ahogy azt a központi bank javasolta.

Putyin támogatja a kormánynak az eszközosztály szabályozására irányuló törekvéseit annak ellenére, hogy az Orosz Nemzeti Bank múlt héten nyilatkozott a bitcoin országon belüli elterjedésének kockázatairól. Az elnök egy szerdai, kormánytisztviselőkkel tartott találkozón azt mondta, hogy Oroszországnak “versenyelőnyöket biztosít” a bitcoin bányászatához az energiafelesleg és a jól képzett munkaerő, ha a központi bank nem állna a technológiai innováció útjába.

A kriptobányászat versenyelőnyöket biztosíthat

Az oroszországi kriptopénzek szabályozására vonatkozó irányelvek Putyin megjegyzései nyomán születtek meg múlt héten pénteken. Dimitrij Csernyicsenko miniszterelnök-helyettes már pénteken rögtön alá is írta az év végéig érvényes szabályozással kapcsolatos ütemtervet – jelentette az RBC.

A dokumentum rendelkezik a bitcoin szabályozásáról, az ügyfelek azonosításáról, a jogsértésekért való felelősség megállapításáról, valamint a kriptopénz hitelezési platformok és a kapcsolódó eszközök országon belüli működésének lehetőségéről.

Andrej Lugovoj, az Állami Duma első vezető helyettese pénteken kijelentette, hogy a törvényhozás támogatni fogja a kormányzat kriptovaluták szabályozására vonatkozó ütemtervét. Az Állami Duma sem tartja szerencsésnek a kriptopiac teljes betiltását, mivel az a “feketepiac” kialakulását kockáztatná – jelentette a RIA Novosztyi helyi állami hírügynökség.

“Amikor a digitális pénzügyi eszközökről, a kriptopénzekről, a kriptopiacról beszélünk, meg kell értenünk, hogy nem csak bizonyos törvényjavaslatokat próbálunk módosítani, hanem egy új entitást próbálunk szabályozni, amellyel az egész világ szembesül” – mondta Lugovoj a jelentés szerint.

Az ütemtervet egy több kormányzati szervből álló munkacsoport dolgozta ki, többek között a Pénzügyminisztérium, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Főügyészség, a Rosfinmonitoring (a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemért felelős szövetségi szerv), a Szövetségi Adószolgálat, a Digitális Fejlesztési Minisztérium, az Orosz Bank, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a Belügyminisztérium. A dokumentumban szereplő javaslatokat a jelentések szerint a központi bank kivételével valamennyi érintett hatósági szerv támogatta.

Az Orosz Jegybank pénzügyi stabilitásért felelős vezetője, Elizaveta Danilova pénteken azt mondta, hogy a központi bank “helytelennek és nagyon veszélyesnek” tartja a bitcoin pénzhez való hasonlítását. A digitális valuta “kockázatokkal járó” eszköz, még akkor is, ha szabályozva van.

“A túlzott kockázatok miatt arra számítunk, hogy egyre több ország fog arra a következtetésre jutni, hogy a kriptovalutákat be kell tiltani” – mondta Danilova a TASS jelentése szerint. “Egyesek tévesen pénznek tekintik őket, holott nem azok”.

Danilova hozzáteszi, hogy szerinte a bitcoint és a kriptovalutákat nem lehet a részvényekkel és kötvényekkel összehasonlítani, mivel ezeknek az eszközöknek “nincs alapvető értéke”, és “úgy néznek ki, mint egy pénzügyi piramisjáték”.

Annak ellenére, hogy az Orosz Nemzeti Bank nézetei szöges ellentétben állnak a kormány álláspontjával, Danilova szerint Putyin kérésének megfelelően konszenzusra juthatnak, hiszen a központi banknak nincs joga törvénykezdeményezésre.

Az Orosz Jegybank a múlt héten a bitcoin és a kriptovaluták kereskedelmének, birtoklásának és bányászatának teljes betiltását szorgalmazta. A Pénzügyminisztérium gyorsan reagált a jegybank nyilatkozatára, óvatosságra intve. A magyarázat szerint, az esetleges tiltás során Oroszország lemaradhat az innovációban a gyorsan fejlődő technológiai szektorban.

Szabályozni kell, nem pedig betiltani

Az ütemterv szerint a Pénzügyminisztériumnak májusig kell kidolgoznia a peer-to-peer (P2P) platformok megfelelőség ellenőrzési rendszerét. Novemberig el kell fogadni a globális Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF) által meghatározott pénzmosás elleni szabványokat. Decemberig létre kell hozni a kriptoplatformok regisztrációs és jelentéstételi szabályait.

A dokumentum alapján a kriptopénz tranzakciók bejelentésének elmulasztása közigazgatási és büntetőjogi szankciókat von maga után. Azt is tervezik, hogy törvényt vezetnek be az oroszok számára a kriptovaluta birtoklás bejelentésére. Ugyanakkor megbízták az Orosz Jegybankot, hogy tanulmányozza a kínai kripto tiltás lépéseit is.

A Pénzügyminisztérium korábban saját javaslatot terjesztett elő a kriptovaluták szabályozására az országban. Az a terv azt is tartalmazta, hogy a KYC eljárásokért a bankok legyenek a felelősek.

A megfelelőségi eljárásoknak a kiadvány szerint, az orosz tulajdonban álló svájci kripto start up, az Aximetria által alkalmazott eljárásokon kellene alapulniuk. A tranzakciókövetés a Rosfinmonitoring (pénzmosás elleni felügyelet) Transparent Blockchain nevű saját készítésű eszközén keresztül történne. A külföldi kriptotőzsdéknek pedig fióktelepet kellene nyitniuk Oroszországban.

Bitcoin vagy nagyobb altok vásárlásához a Binance-t ajánljuk. A közepes vagy kisebb kapitalizációjú coinok beruházásához az általunk is használt és kedvelt KuCoin felületét próbáld ki.

/coindesk, bitcoin magazine

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img