spot_img

Megszerezte első ezüstérmét a Kripto Akadémia Gaming csapata

spot_img

A múlt hétvégén rendezték az első nemzetközi Spider Tanks tornát. Az 1600 dollár összdíjazású megmérettetésen részt vett a Kripto Akadémia play-to-earn csapata, a Kripto Akadémia Gaming is.

A Spider Tanks egy ún. MOBA játék (a League of Legends és a DOTA a műfaj csúcsai), ami rengeteg egyéni- és csoportos skilt is igényel.

Az első két forduló best of 3, majd az elődöntő és döntő best of 5 rendszerben zajlott. A srácok az első három fordulót forduló vesztés nélkül abszolválták, az NTM, DEX és Inv.Friends csapatai ellen. Az elődöntőben egy végletekig kiélezett mérkőzésen, a GGG-2 csapata sem tudott megálljt parancsolni. A döntőben már nem állt a csapat mellé a szerencse: a thaiföldi BKS csapata ellen kétszer is olyan pályát sorsolt a játék, ahol az általunk játszott setup (Heal, DPS, DPS) nem volt hatékony. A BKS 2-0-ás vezetése után nehéz helyzetbe kerültünk, ahonnan már nem volt visszaút. Végül a győzelmet 3-0-ra a thai BKS csapata szerezte meg.

A versennyel kapcsolatban a csapatkapitányt, Fanát kérdeztük:

Szia Fana, először is gratulálok a szereplésetekhez, hogyan értékelnéd a teljesítményeteket, illetve magát a tornát?

Köszönjük. Én mindenképp úgy gondolom hogy jól teljesítettünk, viszont magával a tornával kapcsolatban már vegyesebbek az érzéseim. A probléma főként a játék béta státuszában gyökeredzett, azt leszámítva viszont abszolút pozitív volt az egész: fair volt a szervezés, jó volt a közösség és a légkör.

Az utolsó napokban csatlakozott hozzátok egy csapattag, Wookiehentes. Gördülékeny volt a felkészülés? 

Igen, Wookiet utolsó pillanatban rántottuk ki a kalapból és igencsak kevés időnk maradt felkészülni. Mivel én már ismertem őt különböző e-sport játékokból és több versenyt is nyertünk együtt, tudtam hogy hamar rá fog érezni, de igazából még az én várakozásaimat is sikerült felülmúlnia. Már az első napon biztosan láttam, hogy ez a dolog már a hétvégi versenyre is működőképes lesz.

Érdekel a play to earn játékok világa? Szívesen lennél tagja egy ilyen közösségnek? Gyere fel a Discord szerverünkre és keresed meg a play-to-earn szobákat!

Térjünk ki kicsit a döntőre, hogyan éltétek meg a mérkőzést belülről? 

Fúh…  Hát a döntő maga az valami elképesztően szerencsétlenül alakult számunkra, mivel random map és játékmódban zajlott le a verseny, ami összesen 15 féle lehetőséget nyújtott. Ebből konkrétan számunkra egy nagy mumus volt, amin hatalmas hátrányunk volt stratégiailag. Voltunk olyan szerencsétlenek, hogy az 1 a 15-höz esély be is jött egyből, aztán persze a másodjára is. Így egy nagyon szerencsétlen 0-2 ről indultunk és a harmadik meccsen – ami sajnos az utolsó mérkőzés lett, 92-93 ra alulmaradtunk.

De hogy a kérdésre is válaszoljak: én ennek ellenére egész tiszta fejjel meg nyugodtan éltem meg a találkozót, elég jó mindsettel sikerült végig ülnöm az egész versenyt, bár szerintem a csapat többi része valamivel nehezebben viselte a dolgot.

Milyen tervei vannak a csapatnak a folytatásban? 

Mivel nekünk nagyon bejött ez a játék, és úgy tűnik jók is vagyunk benne, mindenképp folytatni fogjuk. Persze tervezünk indulni további versenyeken, és ahogy kijön a játék play-to-earn része, szeretnénk egy előkelő pozíciót kibérelni magunknak a ranglistán  és a legjobb csapatok között maradni hosszú távon is.

Mit gondolsz a Spider Tanks-ról a P2E játékok viszonylatában?

Én a játék jövőjét illetően nagyon is bizakodó vagyok: ha az idei év tényleg a P2E játékoké lesz, akkor nem tudom elképzelni hogy miért ez a játék maradna ki a jóból; főleg, hogy szerintem ez a legélvezetesebb P2E játék a piacon. Bár ez nyilván relatív, de úgy gondolom hogy egy nagyon jó receptet talált a holland fejlesztőgárda, a játék kellemesen rövid, nagyon pörgős, könnyen tanulható, de mégis skill-based és mindemellett a készítők e-sportban gondolkodnak. Szóval ha minden jól megy, szerintem ebben a játékban kifejezetten nagy potenciál van, és egész sok játékos megtalálhatja benne a számítását.

Összefoglalva, csalódottságra nincs okunk, hiszen a Kripto Akadémia Gaming első nemzetközi versenyén sikerült az előkelő második helyet megszerezni. Dolgozunk tovább, hiszen futószalagon érkeznek a közeljövőben a tornák és a P2E mechanikák.

spot_img
spot_img