spot_img

Öt évre ítéltek egy Ethereum fejlesztőt, mert besegített Észak-Koreának

spot_img

63 hónap börtönre ítélték Virgil Griffith Ethereum fejlesztőt a New York-i bíróságon, amiért 2019-ben az észak-koreai rezsimnek segített megkerülni a nemzetközi szankciókat. A letöltendő mellett Griffith 100 000 dolláros pénzbüntetést is kapott. 

A fejlesztőt 2019 novemberében tartóztatták le Szingapúrban, miután Griffith részt vett a phenjani Blokklánc és Kriptovaluta Konferencián. Tette ezt annak ellenére, hogy az Államok külügyminisztériuma megtagadta az utazási engedélyét. Az ügyészség szerint Virgil Griffith komoly technikai jellegű információkat adott át Észak-Koreának, tudva, hogy ez segítheti őket a szankciók megkerülésében.

„A konferencián Griffith felvázolta terveit arról, hogyan lehet kriptopénzeket felhasználva kereskedni Észak-Korea és Dél-Korea között, miközben jól tudta, hogy az ilyen segítségnyújtás sérti a szankciókat.”  – mondta letartóztatásakor az ügyészség, akik a nemzetközi rendkívüli állapotról szóló törvény megsértése miatt 20 éves börtönbüntetést is belengettek. 

2021 szeptemberében Griffith bevallotta bűnösségét és vádalkut kötött az ügyészséggel. Cserébe mindent információt, amit Észak Koreában látott és hallott,  átadott a hatóságoknak. Akkor megegyeztek egy 6,5 éves, maximálisan kiszabható büntetés mellett. A bíróság végül 5 év és 2 hónapos börtönbüntetést ítélt meg.

A Virgil Griffith előadásáról kiszivárgott fénykép.

Virgil Griffith ügyén az sem segített, hogy saját bevallása szerint is megszállottan érdeklődött Észak-Korea iránt. Az pedig csak tetézte a bajt, hogy a konferencián készült róla egy fotó, amin előadása közben észak-koreai katonai egyenruhát viselt és a táblára azt írta „no sanctions” egy szmájlival egyetemben.

A tárgyaláson már bevallotta, hogy az ukrán-orosz konfliktus kapcsán világossá vált számára a szankciók valódi értéke. „Levetkőztem a konok arroganciámat és már nem érdekel Észak-Korea sem. A karrierem is tönkrement. Sajnálom.” – mondta Griffith aki a kriptopénz közösség hőseként szeretett volna hazatérni Szingapúrba, ahol az Ethereum Alapítvány is működik.

Azonban az Ethereum Alapítvány elhatárolódott Griffith-től. Leszögezték, hogy ez egy magánakció volt és sem az utazáson, sem az előadáson nem képviseltette magát az Alapítvány. Ennek ellenére Vitalik Buterin segíteni régi barátján és a közösség másik 40 tagjával együtt levélben kérték a bíróságot, hogy legyen megértő és vegye figyelembe a vádlott emberi kvalitásait is. A törvénysértés miatt nem kértek felmentést, inkább az erkölcsi oldaláról közelítették az ügyét. 

Griffith-nek nincs ideológiája, mindkét oldalon képes játszani, amíg ő van a középpontban.

– mondta a bíró, aki végül 63 hónapra ítélte a vádlottat.

„Néhányan azt állítják, hogy a kriptopénzek terjesztése miatt járunk el griffith úr ellen. Az ügy egyáltalán nem erről szól. Ő bűnösnek vallotta magát egy nappal a tárgyalás előtt. Ez az ügy a nemzetközi szankciók szándékos megsértéséről szólt, amiknek pont az a célja, hogy elkerüljük a háborús konfliktusokat. “

 – mondta a bíró. 

Elzárva a globális piacok elől, az észak-koreai rezsim politikai és gazdasági pozícióinak erősítésében látta a kriptopénzek hasznát. A rezsim parancsára az elhíresült Lazarus csoport kibertámadásokkal több, mint egy 1 milliárd dollárt zsákmányolt nyugati pénzintézetektől, amiket gyakran kriptopénzeket használva mosott tisztára, ezzel gazdagítva a diktatúrát.  

@spot_img
spot_img