spot_img

Jön a Star Atlas telek- és claim stake értékesítés

spot_img

Felfedte a részleteket a Star Atlas a közelgő land plot és claim stakes árusításról. Az december 20-án kezdődik majd és a második köre lesz annak a négy körös árusításnak, aminek első szakasza pár hete nyílt meg.

Az első körös akcióban Titan és más osztályú hajókat lehetett vásárolni. Volt, olyan NFT űrhajó, amit több, mint egy millió dollárért dobtak piacra. Nem meglepő módon egyelőre nem kelt el a hajó.

A közelgő akcióban megvásárolható land plotok gyakorlatilag a player housingnak felelnek meg, a claim stakes pedig egyfajta koncessziónak, amivel nyersanyagokat tudsz majd kitermelni bolygókról.

Érdekel hogyan lehet pénzt keresni játékokkal? Mélyebben is megismerkednél a play-to-earn világával? Gyere fel a Kripto Akadémia Gaming Discord szerverére, ahol szakértőink és egy lelkes közösség áll a rendelkezésedre.

Land plotok

A friss kiárusításban a tervezett lakossági zónák teljes land plot készletének 10%-a kerül a piacra, minden frakciónál. A land plotok árusítása négy ütemben zajlik majd: az első ütemben az összes tier 5-ös telek, a tier 4-es telkek fele és a többi tier negyede kerül a piacra. Az első ütem mindegyik tárgyára 15%-os árengedmény vonatkozik.

A második ütemben a tier 4-es plotok maradéka és az alacsonyabb tierek újabb negyede kerül a piacra, 10%-os engedménnyel.

A maradék készletet elosztják a harmadik és a negyedik ütemben. A harmadik ütemhez még 5% kedvezmény jár, a negyedikhez már nulla.

Ezek a telkek a Central Space Station-ön vannak, amelyek az új játékosok számára kiindulópontként és egy fő csomópontként szolgálnak. Minden telket a játékosok berendezhetnek, elhelyezhetik a bútoraikat egy előre meghatározott helyen, befesthetik a falakat, és itt tárolhatják tárgyaikat és nyersanyagaikat. Mindegyik telekhez bónusz tárgyak is járnak, amelyek nem feltétlenül lesznek benne a jövőbeli értékesítésekben.

A plotok vagyis telkek, valójában lakások egy nagyobb társasházban. Az alapszintű lakások 80 dollárba kerülnek, és frakciónként 4100 darab áll rendelkezésre ebben az értékesítési körben.

Vannak szebb, nagyobb és persze drágább lakások is: amíg a tier 1 plotok 1610 dollárba kerülnek, a Tier 4 plotok már 180 ezer dollárba. Egészen extrém, 2 millió dollárba kerül egy Tier 5-ös rezidencia. Mivel az 1 millió dolláros Titan űrhajót sem vitték még el és az összpiaci hangulat is medvés, valószínűleg a Tier 5-ös, két millió dolláros házért sem fogják egymást taposni a vásárlók.

Ha érdekel, hogy az egyes tierek pontosan mit is tartalmaznak, nézd meg a hivatalos bejelentést.

A land plotok ritkaságuk szerint sorba rendezve

Claim Stakes

A telkek mellet egy másik kategória, a Claim Stakes is értékesítésre kerül december 20-án. A Claim Stakes lehetővé teszi a játékosok számára, hogy nyersanyagokat bányásszanak. A Claim Stakes fizikai tárgyként létezik a játékban, ezért azokat a játékosoknak egy bolygóra kell szállítaniuk, hogy igényelhessenek egy helyet maguknak. Miután a játékosok igényeltek egy területet, ki kell építeniük az infrastruktúrát a nyersanyagok kitermeléséhez és a területük védelméhez.

A Claim Stake-ek a ritkaságuk alapján bányásszák az erőforrásokat. Egy közönséges, vagyis common ritkaságú Stake eleget termel ahhoz, hogy egy XS méretű hajó ellátását biztosítsa. Ezzel szemben egy legendary stake elég nyersanyagot termel egy Capital osztályú hajó működtetéséhez. A Claim Stake-ek után adót kell fizetni, így a fel nem használt Claim-ek hamar megterhelhetik a játékos pénztárcáját. Az árak 32 dollártól kezdődnek, és egészen 7776 dollárig terjedhetnek – ritkaságuk szerint.

Mivel már létezik néhány Claim Stake a piacon, a Star Atlas a december 20-i értékesítés előtt egy héttel már megnyitja a piacot, hogy elindulhasson a Stake kereskedés.

További infók a Star Atlas blogposztjában.

spot_img
Havi bányászindex jelentés

Bitcoinbányászindex-jelentés

Csökkennek a bányász kintlévőségek

Visszaeséssel indult a heti kereskedés

A Mastercard, az Unbanked és a Litecoin Alapítvány közös projektje a Litecoin Card

Litecoin alapú kriptokártya érkezik

spot_img