Hasznos kiegészítéssel bővült a Tradingview visszajátszó (Replay) funkciója. A kereskedési stratégiák manuális tesztelésére és gyakorlásra szolgáló opcióval néhány napja már szimulált vásárlásokat és eladásokat is végezhetünk, vagyis az eddigi papír és ceruza, vagy a fejünkben kigondolt “most ezt, vagy azt csináltam volna” helyett, már magán a grafikonon is láthatóvá tehetjük a meghozott döntéseinket.
A tesztelő algoritmust a grafikon felső eszköztárában látható Replay (1) gombbal aktiválhatjuk, majd kiválaszthatjuk, hogy mennyi időt szeretnénk visszamenni az időben, és honnan szeretnénk megkezdeni a tesztelést.
Miután ezt megtettük, az alsó sor közepén megjelenik a grafikon elindítását lehetővé tevő kezelőfelület, amihez már korábban is hozzáférhettünk. Ezt egészítik ki a jobb oldalra most hozzáadott Buy, Sell és Flatten gombok (2). Az első kettővel vásárlást és eladást végezhetünk, a Flatten a pozíciók zárására szolgál.
A pozíciók méretét egyelőre még nem szabályozhatjuk, a rendszer 1 egységnyi vásárlást, vagy eladást tesz lehetővé gombnyomásonként. A limites vásárlás még szintén hiányzik a tesztelőből, ezt a lehetőséget majd valamikor később fogják hozzáadni a fejlesztők.
Ha befejeztük a tesztelést, a 3-as számmal jelölt gombbal zárhatjuk le a ciklust. A TradingView ekkor egy gyors összefoglalót mutat nekünk a teszt során végrehajtott tradejeink eredményeiről.
A kapott eredményeket nem őrzi meg a rendszer. Ha bezárjuk a visszajátszást, az adott tesztelésünk statisztikáihoz később már nem férhetünk hozzá.
[banner id=”77461″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]
Szintén a TradingView-hez köthető hír, hogy tegnap óta már elérhető az asztali alkalmazás 2.0-ás verziója, ami számos kisebb, de hasznos újítással egészítette ki a programot. Az egyik ilyen egy külön hangerőszabályzó megjelenése, amivel a riasztásokon (Alerts) finomíthatunk.
Ha kereskedés közben szeretünk például egy kicsit hangosabban zenét hallgatni, a jövőben már nem kell attól tartanunk, hogy szívrohamot kapunk a hirtelen rázendítő csiripelő, vagy csengő hangoktól. Ezek erősségét a képen látható menüben nekünk tetsző mértékben tompíthatjuk.
További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.