Nem zárta ki az FTX újraindítását az új vezérigazgató

spot_img

A Wall Street Journal-nak nyilatkozott az FTX kriptotőzsde új vezérigazgatója és elmondta, hogy már létrehozott egy munkacsoportot, ami az FTX újraindításának lehetőségeit fogja vizsgálni.

Az interjúban John Ray az újraindítás kilátásairól így nyilatkozott:

“Semmit sem zárunk ki”.

Ray szerint alaposan megvizsgálják, hogy mi hozhat több értéket vállalat ügyfelei számára:

  • hogy az FTX nemzetközi tőzsdéjét újjáélesztik,
  • vagy az érték amit az eszközeik felszámolásával és az egész platform eladásával szerezhetnének.  

Az FTX novemberben jelentett csődöt, és az amerikai hatóságok nem sokkal később vádat emeltek a korábbi vezérigazgató, Sam Bankman-Fried ellen. A hét elején az FTX könyvei között 5,5 milliárd dollárnyi likvid eszközt azonosítottak, aminek felkutatását Ray “herkulesi erőfeszítésnek” nevezte a cég pénzügyeinek rendezésere.

Bankman-Fried a háziőrizetből bírálta az új vezérigazgatót: szerinte hiba volt, hogy az FTX csődvédelmet kért, és bírálta Ray eljárásait. Ray szerint Bankman-Fried megjegyzései “öncélúak voltak”. 

“Nem kell vele párbeszédet folytatnunk” – mondta Ray az interjúban. “Semmi olyat nem mondott, amit magunktól ne tudnánk”.  

Bankman-Fried a WSJ-nek sms-ben válaszolt, mondván, hogy a megjegyzés megdöbbentő “egy olyan valakitől, aki úgy tesz, mintha törődne az ügyfelekkel”.

Amikor az FTX 2022. november 11-én csődöt jelentett, John Rayt nevezték ki Sam Bankman-Fried utódjául a cég vezérigazgatói posztján. Hat nappal később, az Egyesült Államok Delaware körzetének csődbíróságához benyújtott beadványában Ray kijelentette, hogy több mint 40 éves felszámolással kapcsolatos tapasztalata során még soha nem találkozott “a vállalati ellenőrzések ilyen szintű, teljes kudarcával és a megbízható pénzügyi információk ekkora hiányával, mint ami itt történt”. Azt is elmondta, hogy az FTX-et “tapasztalatlan, faragatlan, és potenciálisan kompromittált személyek szűk csoportja irányította”.

Az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádolja Bankman-Friedet, hogy több milliárd dollárnyi ügyfélpénzt használt fel személyes céljaira, luxuscikkekre, politikai hozzájárulásokra és másik cége, az Alameda Research nevű fedezeti alap által felvett több milliárd dollárnyi kölcsön visszafizetésére. Az ügyben az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC), valamint a Határidős Árutőzsdei Kereskedelmet Felügyelő Bizottság (CFTC) is feljelentést tett.

Az FTT tokenek árfolyama a hírek hatására emelkedésbe kezdett és 1,8 dollárról 2,3-ra ugrott.

/theblock/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img