Először publikált profit adatokat a Tether

spot_img

A legnagyobb stabilcoin-kibocsátó Tether csütörtökön kiadta legújabb könyvvizsgálati jelentését, amelyben arról számolt be, hogy 2022 negyedik negyedévében 700 millió dolláros nettó nyereséget ért el, ami a tartalékaihoz képest többletet jelent. A cég profitjáról is először kaptunk információkat.

“A Tether tartalékai továbbra is rendkívül likvidek, a befektetések nagy részét készpénzben, egyenértékes eszközökben és egyéb rövid lejáratú betétekben tartja” – áll a kiadott közleményben.

A pénzügyi jelentést a BDO könyvvizsgáló cég tanúsította decemberben. A BDO is megállapította, hogy a Tether eszközei 2022. december 31-én meghaladták a kötelezettségeit.

A Tether konszolidált eszközei legalább 67,04 milliárd dollárt tettek ki az említett időpontban, míg a mérlegfőösszege 66,08 milliárd tett ki, ami legalább 960 millió dolláros többlettartalékot jelent.

Ez az első alkalom, hogy a Tether nyilvánosságra hozta a nyereségre vonatkozó adatokat. Azt azonban nem pontosította, hogy a nyereség hogyan realizálódott.

Tavaly decemberben a Tether közölte, hogy 2023-ban minden hitelt kivesz a fedezetéből, miután a The Wall Street Journal szerint a vállalat egyre növekvő hitelállománya miatt válság esetén fizetésképtelenné válhat. A mai jelentés szerint a Tether 300 millió dollárral csökkentette a biztosított hiteleit.

Paolo Ardoino, a Tether technológiai igazgatója a közleményben azt mondta, hogy a vállalat “ismét bizonyította stabilitását” a problémás 2022-es évben. “Nemcsak, hogy az év kaotikus eseményei során több mint 21 milliárd dollárnyi visszaváltást tudtunk zökkenőmentesen végrehajtani, hanem a Tether a másik oldalon több mint 10 milliárd dollárnyi USDT-t bocsátott ki, ami a Tether folyamatos organikus növekedését és megbízhatóságát jelzi” – mondta.

A Tether tavaly októberben törölte a kereskedelmi papírokat is a tartalékai közül. Egyéb eszközei közé tartoznak a vállalati kötvények, alapok és nemesfémek. A Tether USDT a legnagyobb stabilcoin a piacon, a The Block adatai szerint több mint 68 milliárdos készlettel.

Megjelent a kezdőknek szóló KriptoSuli oktatóanyagunk felújított kiadása, e-könyv és hangoskönyv formában.

Nézd meg mit tud a KriptoSuli ide kattintva

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img