Volt egy kiutalási hullám a Binance-en, de nincs veszélyben a tőzsde

spot_img

Megvolt a hatása a Binance elleni tőzsdefelügyeleti pernek: elindult a kriptopénzek kiutalása a tőzsdéről, de jó eséllyel nem fog folytatódni, ezért nincs ok a pánikra.

A CryptoQuant elemzőtársaság által megosztott adatokból az derült ki, a Binance-ről 10 000 Bitcoin áramlott ki egy nap alatt, ezzel 2023 legnagyobb kivonását szenvedte el. Ugyanakkor – Ki Young Ju, a CryptoQuant vezérigazgatója szerint – statisztikailag nem jelentős ez a kivonás, ha a nagy képet nézzük. Erről az alábbi grafikont posztolta:

Julio Moreno, a CryptoQuant kutatási vezetője azt is megjegyzi, hogy a Binance Bitcoin kiáramlások és tartalékok aránya továbbra is alacsony:

A kivonási hullám mögött valószínűleg az a félelem áll, hogy a tőzsdének gondjai lehetnek, akár az összes kivonás teljesítésével, akár az összes tőzsdei pár likviditásának a fenntartásával. Ugyanakkor a Binance eddig soha nem mutatta egyértelmű jeleit annak, hogy problémái lennének bármilyen kiutalás teljesítésével. Legfeljebb néha volt némi lassulás.

Emiatt a tőzsde életképességével kapcsolatos félelmek túlzóak.

Az amerikai piacra szánt változaton, a Binance.US-en már más a helyzet: több kereskedési pár is frissen kikerült a listáról. Sőt, a SEC-nek a panaszt követően sikerült elérnie, hogy a bíróságtól egy korlátozó végzést kapjon, amely gyakorlatilag befagyasztotta az amerikai leányvállalat vállalati pénzeszközeit.

A befagyasztás azonban nem érinti az ügyfelek pénzeszközeit, amelyek továbbra is gond nélkül kivehetők.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img