Polygon 2.0: megszűnik a MATIC, érkezik a POL

spot_img

2021 elején, az akkor még kevéssé ismert Matic fejlesztői úgy döntöttek, hogy nevet váltanak. A rebranding során a jól csengő Polygon névre esett a választásuk, ami hatalmas sikert aratott. A január elején még csak $0.017-t érő token az év végére 2.5 dollárig emelkedett, a közel 150-szeres növekedés pedig az utolsó bikás év egyik legjobban teljesítő kriptopénzévé tette a jelenleg 13. legnagyobb kriptovalutának számító Polygont.

Nyilván nem csak a névváltás vezetett a kiemelkedő teljesítményhez, a Polygon ugyanis az egyik legkiterjedtebb partnerkapcsolati hálóval rendelkező projektté vált. Disney, NBA, Facebook, Instagram, Starbucks, Nike, hogy csak néhány mamutot említsünk azon vállalatok közül, akik már bejelentették, hogy a Polygon hálózatán fejlesztik, vagy próbálják ki a valamilyen blokklánc technológiára (elsősorban NFT-kre) épülő szolgáltatásukat.

A fejlesztők 2023 nyarán harangozták be a Polygon 2.0 érkezését, aminek legfőbb célja, hogy egy hosszú távon is működőképes, a jövőbeni kihívásoknak megfelelő és akár az Ethereum egyik valós kihívójának is tekinthető hálózat jöjjön létre. A gyorsabb és olcsóbb tranzakciók, a nagyobb biztonság és az alhálózatok (layerek) támogatása mind szerepel a tervek között, melyek részeként maga a Polygon kriptopénze is megújul.

A jelenleg MATIC néven ismert token a jövőben POL névre fog átváltani. A teljes átállási folyamat 4 évet fog felölelni, ennyi idejük lesz a Matic tulajdonosoknak, hogy 1:1 arányban átváltsák a régi kriptopénzüket az újra, jelenleg azonban még semmit sem kell tenniük. Bár az átállást elősegítő okos szerződés a napokban állt élesbe az Ethereum hálózatán, a tényleges konvertálásra csak később lesz lehetőség, aminek menetéről a megfelelő időben részletes tájékoztatást fognak közzétenni.

A POL token a Polygon 2.0 hálózat saját kriptovalutája lesz, vagyis ether helyett erre lesz majd szükség a gas fee-k kifizetésekor. Ez hosszabb távon élénkíthet az iránta való keresleten.

A POL tulajdonosok részesedést is szerezhetnek a hálózaton levont jutalékokból. Az indulást követő első 10 évben a rendszer az eddigi fix, véges számú token készletről egy évi 2%-os inflációs modellre (további tokenek kibocsátásra) fog átváltani. Az így keletkező többletet a validátorok / stakerek / a Polygon ökorendszert egyéb módon támogató szereplők között fogják szétosztani. A 10 év letelte után a közösség szavazhat az infláció sorsáról, amit vagy eltörölhet, vagy csökkenthet, de sohasem emelhet az eredetileg meghatározott 2% fölé. A részletes tervekről a 2.0-ás white paper ad tájékoztatást.

A MATIC -> POL váltás tehát elsősorban nem a név átírása miatt vált szükségessé, hanem a token működését érintő változások miatt, amiket a MATIC működését felügyelő okos szerződésben már nem lehetett módosítani. Ha kezdetét veszi a konverziós időszak, oldalunkon is beszámolunk az átváltáshoz szükséges lépésekről. A Polygon 2.0-át érintő további változásokról tegnapi hírösszefoglalónkban olvashattok.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Ez történt ma | a Mastercard együttműködik a MoonPay kriptofizetési céggel

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img