Milliárdos bírsággal és az igazgató távozásával zárult a legnagyobb kripto tőzsde ellen folyó eljárás

spot_img

A korábban megszellőztetett belsős információk igaznak bizonyultak, az Amerikai Igazságügyi Minisztérium (DoJ) kedd este bejelentette, hogy lezárja a Binance ellen 3 éve megkezdett vizsgálatát.

Tjékoztatásuk és a megjelenő sajtóhírek alapján:

  • A Binance beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát a banktitokról szóló törvény megsértésében, a pénzátutaló vállalkozásként való nyilvántartásba vétel szándékos elmulasztásában, valamint a nemzetközi gazdasági szankciókról szóló törvény szándékos megsértésében.
  • A tőzsdének 4.3 milliárd dolláros büntetést kell fizetnie, de ezek után tovább üzemelhet. Ez az amerikai hatóságok által valaha kiszabott 6. legnagyobb pénzbírság.
  • A bűntetés részeként 1.8 milliárd dollárt fizetnek a CFTC, FinCen és OFAC amerikai pénzügyi szabályozó szervezeteknek, amik ezért cserébe szintén lezárnak minden ellenük folyó vizsgálatot. A büntetést 1.5 éven belül kell megfizetni. Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatait a megállapodás nem érinti, azok tovább folytatódnak.
  • Az amerikai hatóságok legalább 3 éven át hozzáférés kapnak a Binance működésével kapcsolatos belső információkhoz és az ügyfelek adataihoz.
  • A Binance igazgatója, CZ tegnap egy amerikai bíróság előtt beismerte, hogy felelős a történtekért és ezért 50 millió dolláros büntetést kell fizetnie.
  • CZ jelenleg szabadon mozoghat és az Egyesült Államok területét is elhagyhatja, de február 23-án vissza kell térnie, hogy meghallgassa a bíróság végső ítéletét. Az ülés időpontja előtt legalább 2 héttel már amerikai földön kell tartózkodnia.
  • CZ papíron akár 10 évet is kaphat, de szakértők szerint olyan alkut köthetett, hogy ténylegesen maximum csak 18 hónapra, vagy ennél rövidebb, enyhébb szabadságvesztésre (pl.: házi őrizetre) ítélhetik.
  • Az alku részeként CZ kijelentette, hogy soha, sem személyesen, sem semmilyen harmadik felen keresztül nem fogja megkérdőjelezni a hatóságok döntését.
  • CZ-nek le kellett mondania a Binance igazgatói pozíciójáról és ezek után legalább 3 éven át nem vehet részt a tőzsde irányításában. A Binance-ben meglévő tulajdonrészét egyelőre megtarthatja (ez még a bírósági ítélet függvénye lehet).

CZ igazgatói pozícióját mától Richard Teng veszi át, aki három évtizedes pénzügyi szabályozási tapasztalattal rendelkezik, korábban az Abu Dhabi Global Market pénzügyi szolgáltatások szabályozó hatóságának vezérigazgatója, a Szingapúri Tőzsde (SGX) szabályozási igazgatója, valamint a Szingapúri Monetáris Hatóság (MAS) vállalati pénzügyi igazgatója volt.

Jelenleg semmi sem utal arra, hogy a Binance napi működését bármi veszélyeztetné, a be- és kiutalások továbbra is zavartalanok. A tőzsde által rendszeresen megosztott pénzügyi információk alapján több mint elég anyagi eszközzel rendelkeznek, hogy a rájuk kiszabott bírságot megfizessék. Ehhez a tőzsde birtokában álló kriptovaluta készlethez sem kell feltétlenül hozzányúlniuk.

A piac viszonylag jó fogadta a bejelentést, a katasztrofális összeomlás elmaradt. A bitcoin kicsivel több mint 3%-ot, az ismertebb altcoinok 4-9%-ot vesztettek az értékükből, ami a kriptók esetében nem kiemelkedő. A Binance saját kriptovalutája, a BNB coin a tegnapi napi csúcshoz képest viszont 17%-os mínuszban is járt.

Elemzők szerint a Binance félreállításával szabad lehet az út a BlackRock spot Bitcoin ETF engedélyezése előtt, a legnagyobb vagyonkezelő hazai riválisai ugyanis fogyatkózóban vannak. Az amerikai kripto tőzsdei piac jelenleg így néz ki:

  • FTX: csődöt jelentett.
  • Bittrex: az ellene indult vizsgálatok nyomán csődöt jelentett, 2023. december 4-én bezár.
  • Binance Global (és minden más nagyobb nemzetközi tőzsde): amerikai felhasználók számára nem hozzáférhető.
  • Binance.us: az ellene indult vizsgálatok jelenleg is tartanak, azóta ireleváns forgalmat bonyolít.
  • Kraken: a tőzsdefelügyelet tegnap jelentette be, hogy eljárást indít a váltó ellen.
  • Gemini és DCG: a tőzsdefelügyelet és az ügyészség eljárást indított ellenük, az általuk biztosított kamatozó szolgáltatás és az ügyfelek pénzének szabálytalan kihelyezése miatt 1.1 milliárd dolláros büntetést kaphatnak. A Gemini forgalma nem jelentős, a DCG csődbe mehet.
  • Crypto.com app: jelenleg nincs ellenük vizsgálat folyamatban, de a nyár folyamán megtiltották számukra, hogy intézményes ügyfeleket szolgáljanak ki. Szakértők akkor úgy gondolták, hogy ez egy tőzsdefelügyeleti eljárás előszele lehet.
  • Coinbase: tőzsdefelügyeleti vizsgálat van ellenük folyamatban, viszont (ha megkapja az engedélyt) a BlackRock rajtuk keresztül fogja biztosítani a Bitcoin spot ETF-el kapcsolatos szolgáltatásait, ezért szakértők szerint nem eshet bántódásuk.

Bár a Binance ellen az amerikai tőzsdefelügyelet továbbra is vizsgálódik, az egész kripto iparág számára nagyobb veszélyt jelentő DoJ eljárás a tegnapi bejelentéssel lényegében véget ért.

A DoJ akár a tőzsdéhez való globális hozzáférés korlátozását, vagy ennél is súlyosabb intézkedéseket rendelhetett volna el, amik akár a MtGox csődjéhez hasonló, több éves medve piacba is lökhették volna az ágazatot. A bejelentett megállapodás a nagy képet tekintve mindenképpen jó hírnek számít,  ugyanakkor kizárólag csak a Binance amerikai ügyeit érinti, így kérdés, hogy a világ más tájain, például az EU-ban nem döntenek-e úgy más országok hatóságai, hogy ők is perbe fogják-e és megbírságolják a tőzsdét?

A Binance ügy kapcsán nehéz nem a Bitmex példájára gondolni. A 2018-2020-as időszakban legnagyobbnak számító határidős kripto tőzsdét hasonló okokból fogták perbe. Miután vezetőit elítélték, a váltó új vezetéssel és szabálykövető működéssel tért vissza, de régi befolyását már nem tudta visszaszerezni.

A Binance és CZ vitathatatlan érdeme, hogy az elmúlt 6 évben 150 millió regisztrált felhasználó számára tette könnyebbé a kripto piachoz való hozzáférést. Eddig ugyanakkor még egyetlen kripto tőzsde sem tudta két teljes piaci cikluson át megőrizni a piacvezető pozícióját. Hogy a “most megszegjük a szabályokat és majd később bocsánatot kérünk” taktika végül tényleg bejött-e, és a Binance a következő 3 évben, CZ első lehetséges visszatéréséig is képes lesz-e a csúcson maradni, az egyelőre még a jövő zenéje. CZ ennek ellenére a tegnap esti búcsújában egyáltalán nem kételkedett a váltó jövőbeli sikerében.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img