Mikulás rallyval indul a december, 40 000 dollár felett jár a bitcoin

spot_img

A bitcoin nem várt szilveszterig és már december elején begyújtotta a rakétákat. A hétvégi tüzijáték során a legnagyobb kriptovaluta árfolyama közel 41 000 dollárig emelkedett.

A novemberi oldalazást elsején újabb kitörés követte.

A rallyval kezdetét vette a végső visszaszámlálás. A Bloomberg ETF szakértői szerint az amerikai tőzsdefelügyelet pontosan 1 hónap múlva, január első harmadában fogja engedélyezni egy hagyományos amerikai tőzsdéken és vagyonkezelőknél elérhető bitcoin befektetési termék indulását.

Az erre utaló és már hónapok óta gyülekező jelek mellé péntek délután egy újabb csatlakozott, ami alapján 2024. január 5-10. közé eshet, de ezen belül is a január 8-10-ei (hétfő – szerda) napok lehetnek a legvalószínűbb időpontjai a spot Bitcoin ETF engedélyezésének.

A várakozások nem csak a kripto piacon, hanem a Nasdaq-on kereskedhető legnagyobb amerikai kripto tőzsde, a Coinbase részvényeinek árfolyamában is tükröződnek.

A Coinbase (COIN) részvény értéke az elmúlt hónapban megduplázódott.

A Coinbase az elfogadás előtt álló 12 Bitcoin ETF szolgáltatóból 9 számára fog biztosítani bitcoin megőrző szolgáltatást, amivel évente milliárd dolláros nagyságrendű bevételi forrásra tehet szert. (A spot Bitcoin ETF-eket üzemeltető szolgáltatóknak valós bitcoint kell vásárolniuk és azt a Coinbase-nél letétben tartaniuk, hogy garantálni tudják az ETF-ek mögöttes értékét.)

A bitcoin utoljára másfél éve, a 2022-es kriptós csődhullámot elindító Terra Luna bedőlésének idején járt a 40 000 dolláros régióban. Ez az utolsó olyan jelentős és “nem természetes korrekcióból” eredő, hanem kripto specifikus negatív esemény, amit az ágazat eddig még nem tudott maga mögött hagyni. Ahhoz, hogy ezt is kipipálhassuk, 48 000 dollárnál magasabbra kellene emelkednünk.

A december alapvetően kedvezhet az emelkedésnek. A hónap nem csak a kripto piacon, de a hagyományos tőzsdéken is a történelmileg erősebb időszakok közé tartozik. Ha folytatódik a “Santa rally”, a nagy kérdést leginkább az jelentheti, hogy a lendület vajon végig kitart, vagy a karácsony előtti hét már ezúttal is a profit levételről fog szólni?

A bitcoint árgus szemmel kísérő altok szintén reménykedve futhatnak neki a hónapnak. A nagy kép alapján a medve piac alját jelentő másfél éves felhalmozási időszak egyre közelebb kerül a sokak által várt kitöréshez.

A kedvező kép ellenére a kriptók vásárlása továbbra sem veszélytelen. A túlhevültté váló körülmények gyors és nagy kilengésekkel járó villámkorrekciókat okozhatnak, amelyek gyorsan likvidálhatják a túl merésszé váló, a gyors profit reményében nagyot kockáztató kereskedőket.

A több piaci indikátort és a befektetői hangulat statisztikát összegző Félelem és Kapzsiság Index szerint utoljára a 2021-es, 69 000 dolláros bitcoin csúcspont előtt volt ennyire pozitív a piaci hangulat.

Ha most fontolgatod, hogy visszatérsz a piacra, vagy egyébként is aktív vagy, figyelmedbe ajánljuk decemberi akciónkat, amelyben egy nagyképernyős televíziót és 400 dollár értékű kereskedési tőkét nyerhetsz.

Nyereményjáték: 4k QLED Samsung TV-t nyerhetsz karácsonyra a Bybit és a Kripto Akadémia közös játékán

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img