Intézményes vásárlók lökték 50 000 dollár fölé a bitcoin árfolyamát

spot_img

A bitcoin árfolyama a múlt hét során 8%-kal emelkedett. A növekedésnek jelenleg az 52 500 dolláros szint szab határt, ami egyelőre gátolja a 10 napos februári ralli folytatását.

A hétvégi oldalazás után a piac a hétfő hajnali órákban ismét ennek a szintnek a leküzdésével próbálkozott. Ha a kísérlet sikerrel zárul, a 60 000-es régió és a korábbi bitcoin csúcs megközelítése lehet a következő megálló, ami összhangban lenne a hagyományos piacok (SP500, Nasdaq) által mutatott erővel.

A hagyományos piacok számára meghatározó indexek az elmúlt hetekben új történelmi rekordokat állítottak be. A bitcoinnak ehhez még tovább kellene nyújtóznia.

A bitcoin emelkedését ezúttal is főként az intézményes vásárlóknak köszönhetjük, akik a múlt héten napi félmilliárd dollár értékű BTC-vel növelték a készleteiket. Ezek a vételek továbbra is ellensúlyozzák a Grayscale (GBTC) alap folyamatos eladásait. Az ETF-ek az 5 héttel ezelőtti indulásuk óta összességében 4.9 milliárd dollár értékű bitcoint vásároltak fel.

Bitcoin ETF vásárlások és eladások millió dollárban kifejezve. A legnagyobb szereplők: Blackrock (IBIT), Fidelity (FBTC) és Grayscale (GBTC)

A Bitcoin ETF-ek a múlt hét során a Bloomberg által követett 3400 ETF közül az elsőszámú befektetési termékké váltak, semmi másba nem vándorolt annyi tőke, mint a BTC-be.

Ha nem összesítjük a teljesítményüket, a BlackRock Bitcoin ETF (IBIT US) önmagában is a második lenne ezen a listán.

Hogy az ETF vásárlási láz ezen a héten is folytatódik-e, valószínűleg csak kedd délután fog kiderülni. Az amerikai piacok hétfőn, az USA első elnökéről megemlékező nemzeti ünnep miatt zárva tartanak.

A két hónap múlva esedékes felezésnek tehát intézményes vásárlókkal támogatva futhatunk neki. Hogy pontosan kik ezek a vásárlók, egyelőre még rejtély, de a következő hónapokban már fény derülhet a kilétükre, ugyanis ezeket a piaci szereplőket törvény kötelezi arra, hogy portfóliójukról bizonyos időközönként nyilatkozzanak. Ezek a dokumentumok a nyilvánosan kereshető állami/pénzügyi adatbázisokba is belkerülnek, vagyis a második negyedévre már pontosabb képünk lehet arról, hogy kik azok, akik a 40 000 dolláros régióban jó vételnek tartották a BTC-t.

A vásárlásokat technikai értelemben lehetővé tevő és az ETF-eket kiszolgáló Coinbase a napokban tette közzé a tavalyi évről szóló pénzügyi jelentését. A 2022-es medve évet kétmilliárd dolláros veszteséggel záró cég a tavalyi évben 95 millió dolláros nyereséget ért el. Ebben még nincsenek benne az ETF-ek jelentette bevételek, amik majd csak a következő negyedéves jelentésben fognak tükröződni.

A cég az intézményes ügyfelei mellett idén a decentralizált szolgáltatásainak építésére szeretne fókuszálni. Ennek részeként egy “szuperapplikációvá” szeretnék fejleszteni a Coinbase tárcát, illetve továbbra is biztosítani fogják a Base blokkláncon való ingyenes USDC tranzakciókat. Mindemellett folytatják lobbitevékenységüket is Washingtonban és jogi harcukat a tőzsdefelügyelet ellen, ami szerintük értelmetlen és törvénytelen módon akadályozza a kripto ágazat amerikai fejlődését.

A legmainstreamebb kriptós alkalmazásnak számító Coinbase népszerűsége korábban jó indikátora volt annak, hogy mennyire vált túlhevültté a kripto piac. A Coinbase App a hétvégén a 322. helyen állt az App Store ranglistáján, de amint arra egy amatőr elemző felhívta a figyelmet, az utolsó három alkalommal, amikor az első helyre ugrott, már a csúcsok közelében járt az árfolyam.

Jelenleg még messze vagyunk ettől, ami alátámasztja azt a feltételezést, hogy egyelőre az intézményes vásárlók hajtják fel a bitcoin árát. A piaci mániákért általában felelős hétköznapi befektetők többsége még nem tért vissza a kripto piacra.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

Kriptoadózási tippek és trükkök: nézd meg a Binance 2024-es kriptoadózásról szóló előadását

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img