A Bitcoin árfolyama ismét izgalmas fordulóponthoz érkezett. Egyes elemzők szerint a grafikonon kirajzolódó technikai alakzatok és az intézményi kereslet visszatérése együtt egy olyan bikapiacot indíthatnak be, amelyet akár egy Bitcoin szuperciklus kezdetének is nevezhetünk.
Fordított fej-váll alakzat jelzi a Bitcoin szuperciklus lehetőségét
Egy -a technikai elemzésben jól ismert – fordított fej-váll alakzat (inverse head and shoulders) klasszikusan erős emelkedést jelez előre. A Bitcoin heti grafikonján jelenleg két ilyen formáció is kirajzolódott. Az egyik 2024 novembere óta épül, és júliusban tört ki 112 000 dollár felett. Ennek a célára mintegy 170 000 dollár, vagyis közel 50 százalékos emelkedést vetít előre a mostani szintekről.
A másik, nagyobb formáció már 2021 óta alakul, és 73 000 dollár felett vált aktívvá. Ennek a célára sokkal magasabb: a Cointelegraph elemzése szerint ez alapján a Bitcoin akár 360 000 dollárig is eljuthat – ami több mint háromszoros növekedést jelentene. A 2025 áprilisi visszateszt 74 400 dollárnál megerősítette a kitörést, így a formáció továbbra is érvényben van. Az X-en Merlijn The Trader néven futó elemző, úgy fogalmazott:
„Ez nem egyszerűen egy minta. Ez a szuperciklus beindulása.”
THE BITCOIN INVERSE HEAD & SHOULDERS OF DREAMS
Left shoulder. Head. Right shoulder.
Now doubled.This isn’t a pattern.
It’s the supercycle ignition.$BTC to $150K is no longer a question.
It’s the script. pic.twitter.com/QgZ4M2jbNa— Merlijn The Trader (@MerlijnTrader) September 10, 2025
Az intézményi kereslet alátámasztja szuperciklus lehetőségét
A technikai jelek mellé rááadásul egyéb fundamentális tényezők is társulnak.
Az elmúlt napokban a spot Bitcoin ETF-ekbe három egymást követő napon is jelentős tőke áramlott, összesen 1,15 milliárd dollár értékben.
Ebből a legnagyobb napi beáramlás szerdán történt, 752 millió dollárral, amely a július közepe óta nem látott szintet jelent.

Ez világosan mutatja, hogy az intézményi befektetők a nyár végetértével újra erőteljesen pozicionálnak a piacra, miközben a kiskereskedők egy része kivár vagy éppen kiszáll. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi nagy kriptorallikat is hasonló ETF-inflowk indították el, így most ismét hasonló dinamika bontakozhat ki.
💸 Money is moving back into Bitcoin ETF’s at a rapid rate as retailers impatiently drop out of crypto. Previous crypto rallies were boosted by inflow spikes like this.
🔗 Visit the FREE Bitcoin ETF dashboard any time, brought to you by @santimentfeed: https://t.co/21UX8IA1p6 pic.twitter.com/J3yXcW9di3
— Santiment (@santimentfeed) September 10, 2025
Összegezve
A jelenlegi helyzetben tehát a technikai és fundamentális tényezők egyaránt támogatják a bikás narratívát. A grafikonokon látható fordított fej-váll alakzatok alapján a Bitcoin árfolyama először 170 000 dollárig, majd hosszabb távon akár 360 000 dollárig is emelkedhet. Az intézményi tőke visszatérése pedig azt mutatja, hogy a nagybefektetők is hasonló forgatókönyvvel számolhatnak.
Ha a gazdasági háttér nem romlik drasztikusan, minden adott ahhoz, hogy a piac valóban belépjen a következő Bitcoin szuperciklus szakaszába.
Ahogy arról korábban írtunk, jelenleg a BlackRocknak is masszív érdeke fűződik ahhoz, hogy ez így legyen, ami kifejezetten jó ómen kedvenc kriptoeszközünk számára.
A BlackRock és a Bitcoin: új korszak a kripto életciklusában – 1. rész