A világ egyik legnagyobb bitcoinállományát felhalmozó MicroStrategy alapítója, Michael Saylor öt évvel ezelőtt még arra buzdította a befektetőket, hogy vegyenek fel jelzáloghitelt a bitcoinvásárlásra. A cég kommunikációjában most ismét előkerült a lakáshitel mint befektetési forrás, ezúttal azonban nem a bitcoin, hanem a Strategy által kibocsátott, STRC néven futó elsőbbségi részvény kapcsán.
Lakáshitelből osztalék
Phong Le, a Strategy vezérigazgatója Natalie Brunell Bitcoin-tematikájú műsorában beszélt arról, hogy nemrég 250 000 dollár értékben vásárolt STRC-t. Indoklása szerint van egy 1,75 százalékos, harmincéves jelzáloghitele, és ha a pénzt nem a hitel előtörlesztésére fordítja, hanem a jelenleg 11,5 százalékos évesített osztalékot fizető STRC-be teszi, akkor a különbözeten sokat kereshet.
Vagyis Le lényegében úgy próbál pénzt csinálni az STRC-ből, hogy az ezért járó származó hozamot használja fel a jóval olcsóbb jelzáloghitelének finanszírozására.
Veszélyes üzenet a kisbefektetőknek
Kijelentése azért váltott ki vitát, mert a Strategy maga is jóval óvatosabb nyelvet használ az STRC-ről szóló hivatalos tájékoztatásában. A cég oldala szerint az STRC jelenleg 11,5 százalékos évesített osztalékot fizet, havi készpénzes kifizetéssel, de az osztalékráta havonta módosulhat, és a készpénzes osztalék sem garantált. A vállalat azt is külön jelzi, hogy az STRC esetében nincs semmilyen garancia a hozamra, likviditásra vagy jövőbeli teljesítményre.
Az STRC kamatait a társaság pénzügyi helyzete, igazgatósági döntései és a piaci környezet is befolyásolhatja, Le viszont a beszélgetés során úgy fogalmazott, hogy az STRC osztalék “majdnem olyan, mint egy fizetés”, mert rendszeresen érkezik. A kritikusok szerint ez rendkívül félrevezető, mert a fizetés egy rendszeres jövedelem, a Strategy igazgatósága viszont bármikor felfüggesztheti a kifizetést vagy módosíthatja az osztalék mértékét.
Az STRC a Strategy bitcoinra épülő tőkepiaci gépezetének egyik eleme. A vállalat évek óta arról ismert, hogy hatalmas bitcoinpozíciót épít, és ezt részvény- és kötvénykibocsátásokkal, többek között az STRC-vel finanszírozza.
Bár a kisbefektetők jelenleg valóban magas hozamot kereshetnek az STRC-vel, de ezért jelentős kockázatot kell vállalniuk. Az STRC nem bankbetét vagy amerikai állampapír, és nem rendelkezik az ezekre kiterjedő szabályozói védelemmel.
A Strategy hivatalos tájékoztatása külön kiemeli azt is, hogy az elsőbbségi papírok mögött nem áll ott a cég által felhalmozott közvetlen bitcoinfedezet, ha tehát bármi történne a vállalattal, ezek csak a társaság fennmaradó vagyonára vonatkozó elsőbbségi igényt jelentenek.
Mindeközben az STRC-részvényesek jelentős része, 80%-a lakossági befektető. Ez azért fontos, mert a jelzáloghitel, rezsi vagy autóhitel emlegetése éppen ezt a réteget érheti el, amely számára egy magas, rendszeresnek tűnő hozam könnyen a pénzügyi biztonság illúzióját keltheti. Marketing szempontból tehát erős az üzenet, pénzügyi szempontból viszont ettől még nem válik garantált havi jövedelemmé.
Ha a vezérigazgató nyilvánosan arról beszél, hogy ő maga is vásárolt 250 000 dollárnyi STRC-t, az erős bizalmi jelzés lehet a piacnak. Ugyanakkor más a kockázati profilja egy évi 15 millió dolláros javadalmazással rendelkező vállalatvezetőnek, és egy olyan kisbefektetőnek, aki hónapról hónapra él, és lakáshitelt, rezsit vagy autórészletet fizet. Ha a jelzáloghitel találkozik a magas osztalék és a bitcoin köré épülő hozaméhséggel, az könnyen olyan kockázatvállalásba tolhatja a kisbefektetőket, amelynek valódi kockázata csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már nagy a baj, és a veszteséget már nem lehet egyszerűen visszacsinálni.
Magas hozam, még nagyobb kockázat: a decentralizált szolgáltatásokban is egyre keresettebb az STRC



