Az erdélyi Kolozs megyéből származó, és az Ethereum egyik vezető fejlesztőjeként is dolgozó Szilágyi Péter mentette meg az egyik legnagyobb rivális kriptovaluta, az Avalanche (AVAX) hálózatát.
A programozó egy olyan kritikus hibát fedezett fel az Avalanche működésében, amit kihasználva egy nagyjából 170 000 dolláros befektetéssel lehetett volna megsemmisíteni a 24 milliárd dollárt érő hálózatot. Habár ez a 170 000 dollár jelentős összeget jelent, mégis eltörpül ahhoz a piaci hatáshoz képest, amit a vele elért összeomlás idézett volna elő.
A technikai részletekről egy tegnapi bejegyzésből tudhatnak meg többet az érdeklődők, amit maga Péter (internetes becenevén Karalábé) írt. Az írás lényege, hogy ha valaki vásárolt volna egy Avalanche hitelesítő node-ot, amihez 2000 AVAX tokenre lett volna szükség (a hiba felfedezésekor ennek értéke 170 000 dollár volt), akkor azon keresztül olyan kártékony adatcsomagokat küldhetett volna a hálózat többi üzemeltetőjének, amivel lehetetlenné tette volna a működésüket. Mivel ezek a résztvevők a rendszer kialakítása révén folyamatos kapcsolatban állnak egymással, egy ilyen esemény hirtelen halálhoz, vagyis az egész Avalanche azonnali összeomlásához vezetett volna.
[banner id=”77461″ caption_position=”bottom” theme=”default_style” height=”auto” width=”auto” show_caption=”1″ show_cta_button=”1″ use_image_tag=”1″]
A hibára még márciusban talált rá a fejlesztő, amit egy nappal később már ki is javítottak az Avalanche szakemberei, biztonsági okokból viszont csak most lehetett beszámolni a történtekről.
Az Avalanche egy Ethereumhoz hasonló, okos szerződéseket támogató platform, ami 2021-ben vált népszerűvé, miután az egyre túlterheltebbé váló Ethereumnál sokkal olcsóbban volt képes biztosítani a DeFi appok használatát és az NFT-k kibocsátását. Az AVAX token ennek köszönhetően a tavalyi év egyik legjobban teljesítő kriptopénzévé vált, és az év eleji 3 dollár körüli árfolyamáról 140 dollár fölé emelkedett. A 2022-es medve piac ugyanakkor már nekik sem kegyelmezett.
További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.