Ismét egy rövidebb konszolidációs szakaszba ért a Bitcoin? A BTC jelenleg a 105 000 dolláros szint körül konszolidál, miközben a hosszabb távú trend továbbra is bikás, sértetlen. A heti grafikonon az indikátorok egy erőteljesebb lendületet jeleznek: az oszcillátorok a túlvett tartomány közelében vagy azon belül helyezkednek el, ami folyamatos vásárlói nyomásra és a további emelkedés lehetőségére utal. A mozgóátlag konvergencia-divergencia (MACD) az indikátorvonal fölött maradt, ezzel is megerősítve a pozitív technikai képet.
A napi grafikon már inkább oldalazó mozgásra utal. Az oszcillátorok semleges tartományba kerültek, az irányerősséget jelző ADX gyengülése, pedig a trend kifáradására és a piaci bizonytalanságra utal. Egy esetleges emelkedés során ellenállásba ütközhet az árfolyam 110 000 és 112 000 dollárnál, az előző történelmi csúcs közelében. Lehetséges célár, a már oly sokszor emlegetett és a hőn áhított 120 000 dolláros szint. Lefelé 104 000 dollár jelenti az első érdemi támaszt, míg a 100 000 dolláros szint pszichológiai határként is szolgál. A piac szempontjából döntő lehet a szerdai kamatdöntés, amely könnyen kijelölheti a Bitcoin számára a következő elmozdulás irányát.

Makrogazdasági jelentésekkel teli hét következik a Bitcoin számára
A Federal Reserve várhatóan változatlanul hagyja az irányadó kamatot a 4,25–4,50%-os sávban. A piacok ennek ellenére árgus szemekkel figyelik Jerome Powell hangvételét és a frissített gazdasági előrejelzéseket, amelyek utalhatnak a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségére. Ugyanakkor nem ez lesz az egyetlen esemény, amely betekintést nyújt a globális gazdaság jelenlegi helyzetébe:
- USA kiskereskedelmi eladások (június 17.): A májusi adat 0,9%-os visszaesést mutatott. Ha a júniusi számok is gyengék lesznek, az további nyomást gyakorolhat a dollárra, és erősítheti a Fed-pályamódosítással kapcsolatos spekulációkat.
- Japán jegybanki döntés (június 17.): Bár kamatváltozás nem várható, a hosszú lejáratú államkötvények hozamának emelkedése miatt a piacok feszülten figyelik, vajon változik-e a Bank of Japan kommunikációja vagy monetáris irányvonala.
- USA első munkanélküli segélykérelmek (június 18.): Az előző adatközlést elhalasztották, és most egy emelkedő kérelmezési trend, valamint a munkaerőpiac enyhülésének jelei közepette érkezik. A számok fontos támpontot adhatnak a kamatpályával kapcsolatos várakozásokhoz.
- Brit infláció és a Bank of England döntése (június 18–19.): A két egymást követő napon érkező inflációs és kamatdöntési adatok érdemben befolyásolhatják a font árfolyamának alakulását. Ha az infláció továbbra is magas marad, az a jegybankot óvatosságra késztetheti, és elhalaszthatja a kamatcsökkentést.
A Bitcoin és a hidegvér esete
Az elmúlt hét izgalmasan alakult a Bitcoin számára. Megérkeztek az inflációs adatok, ülésezett a Fed, a vámháborús félelmek ismét felerősödtek, a geopolitikai feszültségek pedig fokozódnak Izrael és Irán jóvoltából. A Bitcoin, pedig mindezt kellő hidegvérrel viselte és kezelte mindezt.
Veterán Kripto Akadémia olvasóink talán még emlékeznek, volt idő, amikor már egy enyhe kamatemelés puszta említése is elegendő volt ahhoz, hogy a Bitcoin árfolyama elhasaljon. Most viszont, a folyamatos makrogazdasági viharok közepette, az eszkalálódó vámintézkedésektől a makacs inflációs adatokig, a Bitcoin 100 000 dollár feletti szinteken tudott maradni (eddig). Sőt, a BTC az elmúlt hetekben több sokkot nyelt le, mint amennyit a korábbi ciklusok során elbírt volna:
- A májusi éves infláció 2,4% lett, ami kissé magasabb az áprilisi 2,3%-nál, de elmaradt az elemzői várakozásoktól. Normál esetben erőteljes kockázatvállalási hullámot indítana el a piacokon. A Bitcoin? Alig reagált.
- A Fed elnöke, Jerome Powell várhatóan nem változtat az irányadó kamatsávon ezen a héten. A CME FedWatch adatai szerint több mint 95% az esélye ennek, még annak ellenére is, hogy politikai nyomás nehezedik rá akár csak egy teljes százalékpontos csökkentés irányába. A piacok nem repesnek az örömtől. A Bitcoin? Változatlanul halad tovább.
- A közel-keleti geopolitikai válság rövid időre ugyan 4%-kal lejjebb nyomta a Bitcoin árfolyamát, de az gyorsan visszapattant.
Fontos tisztázni: a Bitcoin nincs elszakadva a makrogazdasági folyamatoktól. A likviditás, a kamatok és az infláció továbbra is számítanak. Viszont ahogyan ezekre az adatokra reagál, mintha változóban lenne, ez talán a legfontosabb. Míg a Fed történelmi, húszéves csúcson tartja az irányadó kamatlábat, addig Európában és Kínában már megkezdődött a lazítás. Korábban a Bitcoin árfolyam azonnal elmozdult volna ezekre a bejelentésekre. Most viszont úgy tűnik, mintha fölé tudott volna kerekedni, és inkább a hosszú távú pénzáramlásokból táplálkozik. (Például az ETF-ekbe áramló tőke, amely rekordot döntött 5,23 milliárd dollárral, csak a múlt hónapban.)
Érdekelnek a vállalati Bitcoin Kincstárral rendelkező cégek és a bitcoinbányászrészvények? A VIP-ben szinte napi téma, várunk Benneteket! Kattints a részletekért!
Még a vámháborús feszültségek is – amelyek inflációnövelő hatásúak lehetnének – úgy tűnik, már beépültek az árakba. A májusi CPI adatok enyhébbek lettek a vártnál, ami arra utal, hogy az inflációs kockázatok talán nem olyan súlyosak, mint sokan tartották, és így az év végi kamatcsökkentések lehetősége sincs teljesen kizárva. Ha mégsem lennének kamatvágások? A Bitcoint ez egyelőre nem igazán érdekli. Lehet, hogy egy jelentős elmozdulásnak vagyunk tanúi. A Bitcoin nem csupán a Fed hatását kezdi levetkőzni – hanem túl is nő rajta.
Való igaz, a Bitcoint hosszú ideig a „kockázatos eszközök” táborába sorolták. De most mintha új minta alakulna ki. Minden egyes makroadat-közzététel egyre kisebb árfolyam ingadozást vált ki. Minden Fed-lépés egyre kevesebb piros gyertyát okoz a grafikonokon. Talán azért, mert az intézményi tőkebeáramlás és az ETF-struktúrák stabilabb keresletet hoztak létre. Talán azért, mert egyre több szereplő tekint a Bitcoinra, mint fedezeti eszközre.
Hópium a végére: eltűnhet a Bitcoin volatilitása?
A Bitcoin felnőtté válik. Egykor a volatilitás mintapéldája volt, mára viszont az nagymértékű árfolyamingadozások jelentősen mérséklődtek. Sőt, a legutóbbi makrogazdasági fordulatokat követően már stabilabbnak bizonyult, mint akár a Nasdaq. Kiegyensúlyozottabb korrekcióival és az ETF-korszak intézményi tőkebeáramlásával a Bitcoin egyre kevésbé tűnik spekulációnak, és egyre inkább viselkedik úgy, mint egy fedezeti eszköz. Egy új eszközosztály születik, született.

Érdekelnek a kriptopénzügyek? Legyél Te is megújult VIP tag a Discord csatornánkon! Még több hírt és információt olvasnál? Iratkozz fel YouTube és TikTok csatornánkra! Ha pedig segítőkész és informatív kripto közösségre vágysz, látogass el Discord csatornánk valamennyi szobájába.
Figyelem! A cikkben található tartalmat ne tekintsd befektetési tanácsadásnak. Mielőtt befektetnél alaposan járd körbe a témát, és csak annyit kockáztass, amennyinek az elvesztése nem okoz anyagi, illetve lelki terhet.
/investing.com, cnbc, cme group,