A New York Knicks legyőzte a San Antonio Spurst az NBA-döntő második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet a párharcban. A Knicks számára ez már önmagában is történelmi jelentőségű szereplés. A csapat 1999 óta először jutott döntőbe, a bajnoki címet pedig legutóbb 1973-ban nyerte meg.
Az NBA-döntő 4 győzelemig tart, tehát a párharc maximum 7 meccset foglal magába. A döntő harmadik mérkőzésére magyar idő szerint június 9-én, kedden hajnalban 2:30-kor fog sor kerülni. A váratlanul erős kezdés miatt pedig egyre nagyobb az esemény iránti érdeklődés, amit a predikciós piacok is igyekeznek kihasználni.
A Kalshi jókor volt jó helyen
A Kalshi májusban többéves partnerséget kötött a Madison Square Gardennel, a Knicks hazai pályájaként szolgáló arénával.
Az együttműködés értelmében a platform az aréna hivatalos predikciós piaci partnere lett. Az MSG hatodik emeleti folyosóját Kalshi névre keresztelték át, a márka pedig megjelenik a csarnok digitális felületein, LED-kijelzőin, hirdetéseiben és kapcsolódó tartalmaiban is.
Ez önmagában is fontos megjelenési felület lett volna egy olyan fogadási platform számára, ami eddig főként online működött, a Knicks döntőbe jutása azonban váratlanul megsokszorozta a megállapodás értékét.
A Kalshi néhány hét alatt az amerikai sportvilág egyik legnagyobb figyelmet kapó helyszínén találta magát.
Ezzel pedig nem csak a Kalshi, hanem riválisa, a Polymarket is plusz forgalomra tett szert. A döntő győztesére, az MVP-re, a pontos végeredményre, a játékosstatisztikákra vagy akár az egyes hírességek megjelenésére köthető fogadások összesített forgalma már több százmillió dolláros nagyságot ért a predikciós platformokon.
A New York-i bár, ami biztosításnak használta a fogadást
A predikciós piacok térnyerését jól mutatja egy manhattani bár példája is. A The Jeffrey nevű hely a döntő első meccse előtt olyan akciót hirdetett, hogy ha a Knicks nyer, a vendégek ingyen ételt kapnak aznap este.
Egy ilyen promóció kisvállalkozásként komoly kockázatot jelenthet. Ha a csapat nyer, a bár forgalmat és figyelmet kap, de az ingyenes étel költsége jelentős lehet.
A The Jeffrey tulajdonosa ezért a Kalshin kötött fogadásokat. Ha a Knicks nyer, a predikciós piacon elért nyereség fedezi az akció költségét. Ha veszít, akkor nincs ingyenes étel, a kampány viszont így is becsalogathatja a vendégeket.
Ez a modell nem teljesen új. Az amerikai sportmarketingben szintén ismert Jim McIngvale, vagy Mack, a matrackirály példája, aki bútorüzletének akcióit nagy összegű sportfogadásokkal fedezte.
Mack, a matrackirály
Akcióiban azt ígérte a vásárlóknak, hogy visszatéríti a bútorok árát, ha egy houstoni csapat bajnokságot nyer. A kockázatot nagy összegű sportfogadásokkal fedezte: ha a csapat győzött, a nyereményből finanszírozta a visszatérítéseket, ha kikapott, az eladásokból profitált, miközben a kampány mindkét esetben jelentős reklámot csinált az üzlet számára.
Amikor a Houston Astros 2022-ben megnyerte a World Seriest, McIngvale 3,5 millió dollár értékben fogadott és nagyjából 75 millió dollárt nyert, amivel az amerikai sportmarketing egyik legismertebb példájává vált.
Az NBA egyelőre óvatosan közelít, a szurkolók sem csak a lehetőséget látják
Bár az NBA nem zárkózik el teljesen a predikciós piacok közeledésétől, de egyelőre óvatosan kezeli a területet. A liga a CFTC-vel, vagyis az egyik amerikai tőzsdéket felügyelő piaci felügyelettel is egyeztetett arról, hogy milyen keretek között lehet a sporteseményekhez kapcsolódó predikciós fogadásokat alkalmazni.
A Reddit NBA-közösségeiben és más fórumokon azonban sok szurkoló élesen bírálja a predikciós piacok térnyerését.
A kritikák nem konkrétan a meccsekre való fogadások ellen szólnak. A szurkolók attól tartanak, hogy ha a sport egyre szorosabban összefonódik a meccs legapróbb részleteit is fogadhatóvá tévő platformokkal, akkor a meccsek kimenetelét is egyre inkább az ezeken elérhető oddsok és a pénzügyi érdekek határozzák meg.
Az egyik témáról készült bejegyzés, ami több mint 15 000 támogató Upvote-ot kapott, például így szól:
“5 éven belül nézhetetlenné fog válni az NBA a Kalshi és a Polymarket miatt, mert a játékosok bennfentes kereskedést fognak folytatni.
A játékosok privát befektetéseiről és fogadásairól szóló hírek normalizálják a predikciós piacokat, és 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy a jövőben sok-sok meccset fognak elcsalni, és olyan faultokat elkövetni, amelyek természetes körülmények között, ha minden játékos a legjobb teljesítményét nyújtaná, nem történtek volna meg.
Amit korábban bennfentes sportfogadási botránynak tekintettünk volna, azt normalizálni fogják, hogy megpróbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy továbbra is legitim verseny zajlik. Eközben néhány sztárjátékos a saját magára tett fogadások érdekében fogja alakítani a játékát.
Ez idővel egyre rosszabb lesz, egészen addig, amíg a nagyközönség úgy nem dönt, hogy nem nézi tovább őket. Csak azután fognak tényleges változtatásokat bevezetni, ha a nézettség csökkenésnek indul.
És ez minden más sportligára is igaz.
Minden sportágban vannak olyan játékosok, akik az évi jövedelmük plusz 10 százalékáért hajlandók elcsalni a meccseket. Még ha a legtöbb játékos becsületes is, egy csapatsportban elég néhány kapzsi játékos ahhoz, hogy befolyásoljanak egy mérkőzést.
Ez mindig is így volt, de most normalizálódni fog, és mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a háttérben mi történik.”
Az NBA-döntő tehát nemcsak a Knicks és a Spurs párharca lett, hanem az egyik első igazán nagy figyelmet kapó tesztje annak is, hogy a predikciós piacok hogyan férnek össze a mainstream sporttal.
FIFA-világbajnokság 2026 – Nyereményjáték
Tippelj ingyen a 2026-os FIFA-világbajnokság mérkőzéseire, és nyerj MacBookot, Alza-, Media Markt- vagy Decathlon-ajándékutalványokat, vagy LEGO FIFA World Cup trófea készletet.
Nincs jelszó, nincs befizetés. 30 másodperc, és bent vagy. További részletek a 2026-os VB-tippjáték oldalán.





