A kriptovaluták világának egyik leggyakrabban előkerülő kifejezése az altcoin. De mégis miket takar ez a kategória, mik tartoznak bele és mik nem? Az alábbi cikkből minden kiderül.
Altcoin, avagy alternatíva a bitcoinnak
Hogy mi az a bitcoin, arról egy korábbi írásunkban már szót ejtettük. Ha a legnagyobb kriptovalutával nagyjából tisztában vagyunk, akkor nem lesz nehéz dolgunk az altcoin definíciójának megértésével sem.
Altcoin minden olyan kriptovaluta, amely nem bitcoin.
Maga az altcoin név is erre utal, avagy egy alternatíva a bitcoin mellett. Tehát a kriptovalutákat két csoportra lehet osztani. Egyfelől ott van az első kriptopénz, a bitcoin. A BTC úttörőként, első fecskeként jelent meg 2009-ben, sikere pedig azóta is töretlen, azóta is az első helyen áll a kriptovaluták kapitalizációs rangsorában. (Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy a bitcoinban van a legtöbb pénz.)
A másik csoport pedig minden, ami nem bitcoin. Tehát az altcoin egy gyűjtőkifejezés, ami magában foglalja szinte az összes létező kriptovalutát.
Miért jöttek létre az altcoinok?
Az egyszerű válasz erre a kérdésre az, hogy egy valamilyen szempontból jobb alternatívát nyújtsanak a bitcoin mellett, kiküszöbölve annak gyengeségeit, hátrányait. Az ilyen új, vagy eltérő techológiai megközelítés lehet például:
- gyorsabb tranzakciókra való törekvés (pl. Litecoin)
- okosszerződések (pl. Ethereum)
- egyéb technikai újítás
Nehéz egységesen beszélni az összes altcoinról, hiszen ezres, tízezres nagyságrendről beszélünk. Számuk napról napra nő, és funkcióikban, illetve az általuk kínált lehetőségekben nagy eltérések vannak köztük.
Az altcoinok kategorizálásánál megkülönböztethetünk különböző szektorokat, más szóval niche-eket. Ilyen szektor/niche például az AI, a DePin, az RWA, illetve a Layer 1 és Layer 2 megoldások. Az adott szektorba tartozó kriptovaluták ugyan arra a területre koncentrálnak, például az AI coinoknak a mesterséges intelligenciához van közük, a DePin coinok pedig a fizikai infrastruktúra decentralizálhatóságát teszik lehetővé.
Egy egészséges altcoin portfolió (vagy bármilyen kriptoportfolió) megfelelően diverzifikált. Ez nem csak azt jelenti, hogy több különböző kriptopénzt tartalmaz, hanem hogy azok különböző szektorokba tartoznak. Ha így állítjuk össze befektetésünket, akkor nem esünk abba a csapdába, hogy az általunk preferált szektornak éppen nem megy a szekér, miközben egy másik szektor, amiben nem vagyunk benne, éppen szárnyal.
Szerencsére rengeteg különböző altcoin létezik, így van miből válogatni. Egy megfelelő portfolió összeállításához nagyon hasznos lehet a portfolió építési segédletünk, amelyhez VIP-tagságunkra előfizetve férhetsz hozzá, számos másik előnnyel egyetemben.
Az altcoin kockázatos befektetésnek számít?
A kriptovaluták eleve a kockázatosabb befektetési lehetőségek körébe tartoznak. A kriptopénz-befektetők között ugyanakkor az az általános közvélekedés, hogy a bitcoin számít a legbiztonságosabbnak, ezt követi a legnagyobb altcoin, az ethereum, majd pedig a többi altcoin.
Ugyanakkor ezek között is nagy különbségek lehetnek a kockázat szempontjából, például, ha a már említett piaci kapitalizációt vesszük figyelembe. Egy magasabb piaci kapitalizációval rendelkező altcoin például biztonságosabbnak tekinthető, mint egy alacsonyabbal rendelkező.
Ennek oka, hogy minél magasabb a piaci kapitalizáció, az árfolyamot annál nehezebb „rángatni”, és annál inkább ellen tud állni a piaci hatásoknak.
Azonban fontos tudni, hogy minél alacsonyabb egy adott altcoin piaci kapitalizációja, potenciálisan annál nagyobbat tud növekedni az árfolyama. A kriptopénzek piaci kapitalizáció szerinti rangsorát többek között a coinmarketcap.com weboldalon lehet megtekinteni.
Ezen kívül számos faktor van, amely befolyásolja egy adott altcoin kockázatosságát és növekedési potenciálját. Milyen területen működik, mi a mögötte álló csapat hosszútávú célja, mennyire innovatív az elképzelése, stb. Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy egy adott altcoin alkalmas lehet-e befektetésre, mindezen tényezőket figyelembe kell venni, ez pedig alapos kutatást igényel. Ahogy a memecoinoknál (amelyek szintén az altcoinok alá tartoznak), úgy itt is igaz, hogy nem szabad valamit csak azért megvenni, mert egy influencer ajánlotta az interneten.
A bitcoin-dominancia
A BTC előnyét az altcoinokkal szemben nagyon jól szemlélteti az úgynevezett bitcoin dominancia grafikon. Ez azt mutatja, hogy a kriptovaluta-piac teljes egészét figyelembe véve a tőke hány százaléka van bitcoinban. A cikk írásának pillanatában ez több, mint 58%. Ez azt jelenti, hogy az összes altcoin együttesen kevesebb, mint 42%-át teszi ki a kriptopiacnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy hosszú távon még komoly növekedés állhat az altcoinok előtt.
Mi az az altszezon?
A BTC dominanciája természetesen változik, és egyfajta ciklikusság is megfigyelhető rajta. Amikor a bitcoin vezetésével megindul a bikapiac, a dominancia növekedni kezd. Ilyenkor a befektetők BTC-be pakolják pénzüket, hogy részesüljenek a legnagyobb kriptopénz áremelkedéséből. Egy idő után aztán a profitjukat elkezdik átforgatni altcoinokba. Ez az altcoinok árfolyamának emelkedésével, illetve a bitcoin-dominancia csökkenésével jár. Ezt a ciklikusan jelentkező időszakot nevezzük altszezonnak.
Ilyenkor a figyelem is az altcoinokra terelődik át a BTC-ről, a mainstream médiában is. A piac ezen szakasza általában nagy volatilitással jár, és jellemzően mindkét irányban nagy ármozgások tapasztalhatóak. Az altszezon nem jelenti azt, hogy minden altcoin növekedni fog, illetve időbeli eltérések is lehetnek 2 altcoin árfolyamnövekedése között.
Az altszezon során érdemes folyamatosan, kis részletekben realizálni az éppen felkapott projektjeinket, az így zsebre tett profitot pedig akár másik, még egyelőre „csendes” altcoinokba fektetni.
Ugyanakkor érdemes vigyázni, mert mint említettük, az altszezon nagy volatilitással jár, gyakoriak az akár -50%-os esések is, így mindig gondolkodjunk, mielőtt cselekednénk, és ne érzelmi alapon hozzuk meg döntéseinket.