Lehet, hogy 2018 a Litecoin nagy éve lesz?

spot_img

Miközben a Bitcoin tovább vívja a harcát közvetve a skálázhatóság, közvetlenül pedig az “igazi Bitcoin” címért (lásd még Bitcoin-Bitcoin Cash párharc), addig lehet, hogy a 2018-as év nagy nyertese a Litecoin lesz?

Régóta nyomon követem Charlie Lee-ék munkásságát és sosem tagadtam, hogy szimpatikus nekem ez a kripto pénz és a fejlesztői csapat is, akik mögötte állnak.

Őket elkerülte a Bitcoin körül tapasztalható “kardcsörgetés” (BTC-BCH), ehelyett szépen csendben tették a dolgukat és fejlesztettek.

Nagyon a Litecoin Cash, azaz a fork híre sem érintett meg, egyrészt, mert Ledgeren van az LTC-m és ott még nem jelentették be – tudtommal – a supportot, másfelől nagy értelmét nem is látom. Mit kéne megjavítani ezzel? Azt ami el sem törött?

Most viszont 2 hír kapcsán is újra az érdeklődésünk körébe kerülhet a Litecoin és ha a mögötte álló fejlesztői és pénzügyi csapat ilyen szépen halad tovább az évben, akkor könnyen lehet, hogy a Litecoin lesz az egyik nyertese a 2018-as évnek.

Egyfelől ugye elérhető a Litecoin Foundation nem hivatalos gazdálkodási összefoglalója az elmúlt 10 hónapról, ami egy nagyon szolid és ezáltal szimpatikus gazdálkodás képét vetíti elénk. Én per speciel szeretem az ilyet.

Másfelől pedig – erről írtunk is korábbanmost február 26-án 41 országban elstartol a Litepay, amely a használata során  a kriptopénzünket azonnal fiat pénzzé alakítja és átutalja azt a kereskedő számlájára.

Ebből az alkalomból nyilatkozott Kenneth Asare a Litepay CEO-ja és bevallom nagyon tetszett amiket mondott.

5 milliárd embert szeretne elérni, vagyis bekapcsolni minden olyan embert a Litepay fizetési rendszerébe, akik jelenleg nem bankolnak még, de vagy van mobil eszközük (pl: telefonjuk) hozzá vagy lesz.

Külön kiemelném, hogy szerinte senki NE tegyen pénzt a kriptopénzekbe befektetési célból, inkább  keressük meg azokat a cégeket, akik majd sikeresen termékeket/szolgáltatást tudnak fejleszteni erre az újfajta érték megosztási és küldési protokollra, amit szerinte a blokklánc technológia jelent.

Az interview 2:10-től tekinthető meg egyébként.

https://www.youtube.com/watch?v=gTTM_n3Bjj4

 

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img