Rendőrségi aukció: 2170 BTC eladó

spot_img

Az USA-ban. Három napja számoltunk be róla, hogy kiderült: a Mt. Gox bitcoinjainak felelőtlen piacra öntése lehet részben felelős a 2017. utolsó napjaitól kezdődő BTC árfolyamzuhanásra. A mai bejegyzésben megnézzük az amerikai állam megoldását nagymennyiségű kriptopénz áruba bocsátására. Röviden, kávé mellé.

A Mt. Gox bitcoinok esete a BTC árfolyammal

Ahogy a korábbi cikkben bővebben bemutattuk, a Mt. Gox egy japán kriptotőzsde volt, amely akkorára dagadt, hogy egy időben az összes BTC tranzakció 70%-át kezelte.  A tőzsde 2014. eleji végső összeborulása utáni helyreállítási kísérlet során kétszázezer bitcoint sikerült megmenteni az ügyfelek pénzéből, ezek kerültek a kártérítési alapba. Az azóta bekövetkezett 50-szeres BTC árfolyamemelkedés miatt merem feltétetelezni, hogy minden károsult elfogadná a BTC-s kompenzációt, ennek ellenére nem ez történik.

Japán jenné teszik a felszámolók a pénzt, méghozzá leginkább 6-8000 BTC-s darabokban:

Az eladások hatása a piacra. Nem állítom, hogy csak ez a felelős az árfolyam csökkenéséért, de a hógolyót elindította a lejtőn, az biztos. A január 15-ei eladás után például 5000$ csökkenés következett 2 nap alatt.

A United States Marshals Service aukciója

 

0312 us marshal aukció bitcoin
Feladatuk a nyomozás, gyanúsítottak elkapása, elítéltek szállítása, tanúvédelem, reptéri ellenőrzések, bíróságok védelme.

A Marshals Service egy szövetségi (tehát országos) rendőri szerv az USA-ban, melynek speciális feladatai vannak. A tagállami rendőrségek és az FBI által lefoglalt javak a bírósági eljárás után a Marshals Service-nél kötnek ki, akik aztán aukción adnak túl azokon. Így történt ez 2018. februárjában, és így fog március 19-én is. 2170 darab bitcoint bocsátanak aukcióra:

  • összesen 14 csomagban árulják a coinokat: egy 70 darabos, kettő 500 darabos és tizenegy 100 darabos blokkra lehet licitálni
  • A regisztráció során 200.000$-os előleg fizetése szükséges a résztvevőknek, amit nyilván visszakapnak, ha nem nyertek

Azt hiszem, ezt akkor most kihagyom. A februári aukción egyébként 3600 BTC-t értékesítettek 30 millió dollárért, a mostanin pedig 20 körüli bevételre számítanak.

Nagyon szimpatikus az USA hozzáállása az értékesítéshez. Ahogy a lenti példa is mutatja, az aukción résztvevő befektetők az okos tőkét képviselik, míg a japán felszámolók látszólag agyatlan módon, a piaci stabilitást és a saját céljaikat veszélyeztetve jártak el. Biztos vagyok benne azonban, hogy ha lesz is 2018. szeptembere után (addig biztos nem) újabb Mt. Gox eladás, azt már sokkal körültekintőbben fogják csinálni.

Érdekesség: Tim Draper esete

0312 us marshal aukció bitcoin 3
Tim Draper

Tim Draper  a startup világban az egyik legismertebb és legsikeresebb kockázati-tőke befektető, 2014. óta pedig 30.000 BTC büszke tulajdonosa is. Mondjuk a kiindulási tőke megszerzésével neki személy szerint nem volt nehéz dolga fiatalkorában: Harmadik generációs befektető családból származik.

A hírhedt Silk Road-on, amit gyakran neveztek az alvilág E-bay-ének, elméletileg lehetett drogot, fegyvert, embert kapni, bérgyilkost bérelni, mindezt persze Bitcoinért. A Wikipedia szócikk szerint a valóságban ennyire nem volt vészes a helyzet. Az oldalt 2013. végén nagy nehezen lefoglalták és Marshalék hozzájutottak 30.000 darab BTC-hez, amit aukcióra bocsátottak.

Mostanra nyilván összeraktad a nem túl fortélyos feladványt: Egy ember, Draper vette meg az összeset. 2014. áprilisában járunk, a BTC árfolyama 400 és 500$ között mozog fel és alá. Hogy mennyiért vitte el az összeset, arról nem találtam adatot, lényeg, hogy csúnyán beletalált az öreg. Mai árfolyamon a 30.000 darab BTC több, mint negyedmilliárd dollárt ér. Forintba inkább át sem számolom. Elméletileg az összes megvan neki a mai napig.

Ezzel Draper felkerült a Forbes Kripto Gazdaglistájára, amelyről egy korábbi bejegyzésben számoltunk be.

Te vennél aukción BTC-t? Mennyivel kellene olcsóbbnak lennie a piaci árnál, hogy jó üzletnek tartsd?
spot_img
spot_img
spot_img
spot_img