Jutalmazzuk a hűséget

spot_img

Mint ahogyan azt már több elejtett utalásból tudhatjátok, a Kripto Akadémia hamarosan saját coint szeretne indítani. Célunk sok egyéb mellett olyanok bevonása a bányászat, a kereskedelem, és egyáltalán, a kriptopénzek világába, akik eddig nem ismerték, nem látták át teljesen, hogy mi is ez, és hogyan működik. A teljes leleplezésig még egy kicsit várnotok kell, de néhány alapvetést már most elárulunk nektek. Elsősorban azokat, amik az oldallal kapcsolatosak.

Egységben az erő!

Nagyon fontos – ha nem a legfontosabb! – középtávú célunk, hogy a magyar nyelvű közösségnek végre központot adhassunk, egy olyan centrumot, ahol megtalálják a legfrissebb híreket, a kezdők tökéletes minőségű tájékoztatást, a haladók pedig tapasztalatot cserélhetnek és képezhetik magukat. Azt szeretnénk, hogy a piacterünkön bányászgépeket adjatok és vegyetek, vagy akár személyes találkozókat beszéljetek meg kriptovaluta vásárlására. Meséljetek egymásnak történeteket arról, melyik érméből szedtetek össze lenyűgöző profitot, és mit hagytatok ki véletlenül. Hogy megismerjétek egymást, megismerjetek minket, és közösen, együttes erővel mozdítsuk elő Magyarország haladását a decentralizált jövő felé.

Mint ahogyan olvashatjátok mindenhol lapunkon a footerben: Otthont teremtünk a magyar kripto közösség számára. Naprakész tájékoztatást nyújtunk, közérthető módon mutatjuk be a kriptopénzek használatát és technológiai hátterét.

Hűségrendszer, hozzájárulási rendszer

Jelenleg sajnos rengeteg irányba szaladnak szét a szálak, és habár sok lap, sok csapat szeretne hasonló célokat elérni, egyik alternatívát sem éreztük olyan átütőnek, amihez érdemes csatlakozni. Ezért hát mi szeretnénk ezzé a meghatározó középponttá válni.

Egy élő, lélegző közösséget megalkotni viszont nagyon nehéz küldetés. A hamarosan elinduló érménk nem egyetlen, de egyik fontos funkciója az lesz, hogy ösztönözze az olvasóközönséget – titeket! – arra, hogy ne csak átszaladjatok a híreinken, hanem járuljatok hozzá az oldal működéséhez észrevételeitekkel, véleményetekkel, jelenlétetekkel. Ezért hát arra a döntésre jutottunk, hogy a majd rendelkezésünkre álló, előbányászott érmek jelentős részét jutalmazásra fogjuk szánni.

Minden hozzászólás – ami túléli a moderációt 😛 – egy egységnyi jutalmat fog jelenteni. És természetesen – mint ahogyan minden induló érménél, minden ICO-nál – azok járnak a legjobban, akik early investorok, azaz a leges legelején, már a kezdetekkor befektetnek. Csak itt nálunk nem csak pénzzel, tőkével lehet befektetni, de hozzáadott munkával is.

Egyelőre főleg cikkek alatti-, és fórumaktivitásban, de a későbbiekben akár blogbejegyzésekkel, videókkal, bármilyen komolyabb saját tartalommal. Azt pedig külön hangsúlyozzuk, hogy a jutalmazás nem a részletek bejelentésétől fog indulni, hanem visszamenőleges lesz, és az oldal indulásától kezdve fogja mérni azt, hogy ki szavazott nekünk bizalmat, és ki rendezkedett be a fórumainkon hosszú távra. 🙂

Szóval gyertek, segítsetek, építsük fel együtt a Kripto Akadémiát!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img