Máltai bankár: a bankok túlhaladottá fognak válni, mint közvetítők


A nagy ellenszélben igazán üditő, mikor pénzügyi szakértők nagyritkán pozitívan nyilatkoznak a kriptókról. Most éppen Marcel Cassar, a Malta Bankers Association elnöke tette meg ezt.

A The Malta Independent által készített interjúban Cassar elmondta, hogy álláspontja szerint a blokklánc a bankárok álma kellene, hogy legyen, hiszen “minden tranzakcióról van nyilvántartás, a dokumentumok és szerződések pedig mindig hitelesek és megbízhatóak.”

Mégis úgy gondolja, hogy a “forradalom”-hoz még legalább évekre van szükség, mert a bankrendszer nem lehetőségként, hanem fenyegetésként tekint a kriptovalutákra. Cassar véleménye szerint nincs bizonyíték arra, hogy rövid- és középtávon a kriptovaluták bármilyen veszélyt jelentsenek a bankok és a fiat tőke számára. Persze hosszútávon már egészen más a helyzet.

A pénzeszközök és pénzátutalások fő közvetítőiként a bankok pozíciója megkérdőjelezhetővé fog válni, ha nem egyenesen túlhaladottá.

Máltára költözik a Binance

Cassar hozzátette, hogy két fajta hozzáállást lát jelenleg: A pénzintézetek egyik része igyekszik távol tartani magát a jelenségtől, főleg mert a kriptovaluták nem rendelkeznek semmilyen központi bank jóváhagyásával, ami aggasztja a klasszikus rendszerű gazdasági világot.

Más bankok viszont már most igyekeznek előre menekülni, és tanácsadást vállalnak ICO-k számára, számlanyitási lehetőséget biztosítanak kriptós cégeknek, és így tovább. Éppen úgy, ahogy Málta is teszi az elmúlt egy évben.

A kriptopénzek itt vannak és nem mennek sehova. Épp úgy tekintenek rá sokan most, mint az internetre az első időkben. Gyanakvóak a teljesen szabályozatlan környezetre. Ahogy a szabályozás és az edukáció is ki fog alakulni, és a bankoknak nagyobb bizalmuk lesz az ügy felé, úgy az “első belépő” elve szerinti előnyök fogják már motiválni őket.

Elmondta, hogy a szerinte a bankoknak nem marad más lehetőségük, mint az innováció, és újra feltalálni, mire lehet jó egy bank a tranzakciókon és a pénzkibocsátáson túl, mivel ez többé nem monopólium.

Cassar szeretné a máltai pénzintézeteket a világ vezető bankjaivá tenni ebben az új, hamarosan kibontakozó világban.

Újabb jelentős kriptotőzsde költözhet Európába


jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel