Az amerikai spot Bitcoin ETF-ek immár nyolc egymást követő nap pozitív beáramlást könyvelhetnek el. Ez a leghosszabb pozitív sorozat január vége óta. A nyolc nap alatt több mint 860 millió dollár áramlott az ETF-ekbe, ami jelentős hangulatváltásra utal, miután februárban és március elején a folyamatos kiáramlások okoztak volatilitást.
Az újonnan élénkülő kereslet hatására a bitcoin árfolyama pattanni tudott a hetes Bollinger-szalagok alsó sávjáról, miközben az egyszerű mozgóátlag (SMA) most dinamikus ellenállásként működhet. Az RSI a legtöbb időkereten semleges, ami kiegyensúlyozott piaci struktúrát jelez, míg a napi Stochastic indikátor határozottan túlvett tartományban mozog, ami a folytatódó bikás lendület és rövid távú optimizmus jele.

Felfelé a 89 500 – 90 000 dolláros zóna az első fontos ellenállási szint, amelyet egy 95 000 dollár felé irányuló elmozdulás követhet, ha a lendület kitart. Lefelé a legfontosabb támaszszintek 86 500, 84 000 és 80 000 dollárnál találhatók. A BTC jelenlegi és várt mozgásairól kereskedőink, a megújult Discord szerverünk VIP szekciójában osztanak meg naponta friss elképzeléseket.
A szabályozási tavasz előkészületei
Az Egyesült Államok, mint a világ vezető gazdasága, végre komolyan nekikezdett a kriptovaluták szabályozásának, és mindezt ott, ahol a legnagyobb szükség van rá: az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletén (SEC).
Miután évekig a szabályozás végrehajtás útján zajlott, a SEC Kripto Munkacsoportja múlt héten pénteken tartotta első kerekasztal-beszélgetését “Tavaszi hajrá a kripto világos szabályozása felé” címmel. A megbeszélés célja a kriptovalutákkal kapcsolatos irányelvek tisztázása volt.
Olvasd el ezt is
A fórum hangneme is változást sugallt. Az ideiglenes SEC elnök, Mark Uyeda elismerte az egyértelmű iránymutatás hiányát, és arra utalt, hogy egy finomhangolt digitális eszközkövetelményrendszer kialakítása is várható. A kormányzati szintű átalakulást eddig sem titkolták, a kripto ágazattal való stratégiai kapcsolódást sem rejtik véka alá. (Gondoljunk csak az amerikai elnök saját kriptos platformjára.)
A Trump éra eddigi intézkedései
Fehér Ház politikai irányváltása: Trump elnök először tavaly nyáron szólalt meg egy kriptokonferencián, és a digitális eszközöket nemzeti prioritásként kezelte. Az ő vezetése alatt hozták létre a Stratégiai Bitcoin Tartalékot és véget vetett az Operation Choke Point 2.0-nak.
Előremutató lépések a stabilcoin szabályozásban: A kétpárti GENIUS törvény, amely egyértelmű szabályokat ad a dollár alapú stabilcoinok számára, átment a Szenátus Banki Bizottságán. A támogatóik szerint a törvény globálisan átalakíthatja a pénzügyi rendszereket, és megerősítheti a dollár dominanciáját.
A Kongresszus Bitcoin Tartalék tervei: A javasolt Bitcoin törvény lehetővé tenné az Egyesült Államok Kincstárának, hogy öt éven belül akár 1 millió BTC-t halmozzon fel. A javaslat különböző változatai már 23 amerikai államban is felbukkantak.
Koordinált szövetségi stratégia: A Fehér Ház kriptovalutáért felelős vezetője, David Sacks irányítja a különböző ügynökségek összehangolását egy 120 napos szabályozási hajrá keretében, amely az intézményi elfogadottságot és az innováció támogatását célozza meg.
Ezek nem feltétlen politikai indíttatású események, hanem ezek egyben potenciális fordulópontot is jelölnek, ahol az Egyesült Államok elkezdte a kriptovalutákat komolyan kezelni, nem pedig szabályozási problémának tekinteni. Ha ezek a kezdeményezések tovább formálódnak, akkor megadhatják azt, amire a kriptopiacok évek óta vágynak: a világos szabályozást és az útmutatást az USA-tól (a MiCA mellett). Az egyértelmű szabályozás felszabadíthatja az intézményi tőke áramlását is, termékinnovációkat és a közszolgáltatások összehangolását is elősegítheti, nemcsak a bitcoin, hanem az egész ökoszisztéma számára.
A Fed kivár, de a piac figyel
A Federal Reserve márciusi ülésén változatlanul 4,25%–4,50%-on tartotta az irányadó kamatlábat. Bár a jegybank áprilistól lassítaná a mennyiségi szigorítást, Jerome Powell elnök hangsúlyozta, hogy a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság fokozódott. Ennek következtében az év későbbi részében még mindig nyitott marad a lehetőség a kamatcsökkentésre.
Közben a hét hátralévő részében több fontos makrogazdasági adat érkezik, amelyek megmozgathatják a piacokat:
- Munkanélküli segélykérelmek (csütörtök): Az előrejelzés szerint enyhén 226 000-re emelkedhet. Ha a növekedés a vártnál nagyobb lesz, az recessziós aggodalmakat kelthet, ami a bitcoint ismét fedezeti eszközként erősítheti.
- Q4 GDP felülvizsgálat (csütörtök): Jelenleg 2,3%-os növekedésre számítanak. Ha az adat gyengébb lesz, az a Fed lazításába vetett reményeket erősítheti.
- PCE index (péntek): A Fed elsődleges inflációs mutatója. Ha az adat a vártnál magasabb lesz, az elhalaszthatja a kamatcsökkentési várakozásokat, míg egy alacsonyabb érték pozitív lökést adhat a kriptopiacoknak.
Érdekelnek a kriptopénzügyek? Legyél Te is megújult VIP tag a Discord csatornánkon! Még több hírt és információt olvasnál? Iratkozz fel YouTube és TikTok csatornánkra! Ha pedig segítőkész és informatív kripto közösségre vágysz, látogass el Discord csatornánk valamennyi szobájába.
/thestreet.com, fed, cointelegraph/