Varyon ICO – élj olyan államformában, amilyenben szeretnél

Megosztom

“Stop arguing. Start discovering.”

Ez a jelmondata a Blue Frontiers Company grandiózus projektjének, melynek lényege, hogy lehetőséget biztosítson közösségeknek a teljesen független életre, olyan körülmények és szabályok között, amilyet az ott élők csak jónak látnak. Mindezt szeretnék az óceán felszínén úszó mesterséges szigetekkel megtenni, melyek nemzetközi vizeken helyezkednének el, és éppen ezért nem függenének semmilyen hatalom törvényeitől, csak a sajátjaiktól.

Varyon: Független, úszó szigetállamok saját kriptója

Mindez talán utópisztikus, de pár éve még a kormányoktól független pénz is az volt. Ahogy 120 éve még a repülés is. A világ változik, az álmodozót és az early investort pedig csak annyi különbözteti meg, hogy az early investornak végül igaza lett. Figyelni kell az új lehetőségekre, és lecsapni rájuk, anélkül, hogy pusztán azért utasítanánk el valamit, mert “túl jó, úgyse jöhet össze”.

Kollégám, Tibi már írt néhány bekezdést május végén a koncepcióról, a summát átemelném:

Az elmélet az, hogy a nemzetállamokról leválva egy hatékonyabb, bürökráciától, korrupciótól és USA dollártól mentes környezetben szabadabb a fejlődés, gyorsabb az innováció és boldogabb a lakosok élete. A Blue Frontiers nem csak a platformok fizikai tervezésére, de jogi keretrendszer létrehozására és blokkláncot használó, reményeink szerint transzparens társadalmi felületek fejlesztésére is fókuszál.

A sötétkék területek tartoznak jelenleg valamelyik országhoz. A világoskék területek ‘res communis’ státuszúak.

A törvényi háttér sem atomfizika. A jog szerint ugyanis léteznek nemzetközi vizek, ahol ugyan van pár általános tengerjognak nevezett ajánlás, de senki nincs, aki ezt rákényszeríthetné a másikra.

Nyilvánvalóan ez azt is jelenti, hogy számolni kell fenyegetésekkel is: kalózokkal, zsoldosokkal, akik szerencsét fognak próbálni a kis szigetünkkel kapcsolatban. Tehát azok a pionírok, akik részt akarnak venni ebben a projektben, a vadnyugathoz hasonlatos körülményekre számíthatnak békés pezsgőzés helyett a magánszigetükön. De ezzel nincs is semmi probléma, hiszen aki magánbirtokra vágyik, eddig is megtehette, hogy valamely állam védőszárnyai alatt építse fel. Itt a lényeg a függetlenség, és annak bizony ára van. 

A Blue Frontiers úgy képzeli, hogy ha azonos nézetű emberek párszáz, vagy párezer fős klasztereket alkotnának, és belevágnának a saját mikroállamaik megalkotásába, az számukra is hatalmas kihívás, kaland, és lehetőség lenne szembesülni saját ideáikkal, továbbá pótolhatatlan tapasztalatot adnának ezek a kisérletek a teljes emberiség számára is.

A magam részéről támogatom az elképzelést; de csakis akkor működhet ez jól, hogyha mindenféle politikai korrektséget és jópofizást száműzünk a képletből, és senki nem mondja meg, hogy mit szabad, és mit nem szabad. Ha van rá kétszáz ember, akik materialista-anarcho-szindikalizmust szeretnének, akkor tehessék meg. De ha például valaki meg tud róla győzni pár száz másik embert, hogy koronázzák császárrá, akkor tehessék meg ők is. Csak így, teljesen szabadon válhatna ez a kísérlet az emberiség jövőjének kémcsövévé.

Mindenesetre az irány jó. Ne legyőzni akard a politikai ellenfeleidet, ne uralkodni az ország másik felén, amely nem szimpatizál a terveiddel. Egyszerűen kezdj új lappal, és olyanokkal, akik abban hisznek, amiben te is.

“Stop arguing, start discovering”

Utóirat: A legfontosabb apróság: az ICO még 4 napig és 1 óráig fut. Jelenleg 2100 ETH-t gyűjtöttek össze a srácok, ami talán elegendő is lesz az első pár év kisérletezéseire a tengeren a platform prototípusokkal. A minimum nevezési díj 1 ETH.

ICO oldal

A Blue Frontiers oldala

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel