Érkezik az első kenyai kriptopénz és ICO

spot_img

Egy TMX nevű kenyai logisztikai vállalkozás fejleszti az ország, (sőt a térség) első kriptopénzét, és úgy tűnik elkötelezettek a terv mellett, hiszen hónapokon belül szeretnének előállni egy használható termékkel. Minderről egy helyi lap, a Daily Nation számolt be.

Anthony Njoroge, a TMX CEO-ja elmondta a Daily Nation-nek, hogy álláspontjuk szerint az ország egyik fontos problémája, hogy az import és export áruk jelentős része “elveszik” kézen-közön, és ezt eddig nem is tudták vagy akarták a hatóságok hatékonyan megoldani.

Blokklánc technológiát szeretnénk használni a teher-logisztikában, hogy egy sokkal transzparensebb, demokratikusabb folyamattá tegyük, ahol a különböző résztvevők folyamatosan egyeztetni és kommunikálni tudnak egymással.

Kenyában megjelent az első Bitcoin ATM

Hozzáfűzte, hogy a felelősséghárítás, a számonkérhetetlenség, és a korrupció átszövi az egész nemzetközi szállítmányozást, termékük viszont választ adhatna ezekre a kihívásokra.

Elképzelésük szerint a pontos és decentralizált nyilvántartás alapján a megrendelők ki tudnák választani mindig a legmegbízhatóbb szállítmányozókat, és folyamatosan precízen követhetnék az árú mozgását az egész planétán, egészen az érkezésig.

Az ICO októberben fog kezdődni, mikor is egy hónapon keresztül 2 centért lesz beszerezhető a TMX GlobalCoin. Az első működőképes verziót pedig májusra igérik a fejlesztők.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img