A TechCrunch igazgatójának véleménye a Binance vezetőjéről

Megosztom

A TechCrunch egy népszerű híroldal, mely 2005-ös alakulása óta már tízmilliós követő táborral rendelkezik a közösségi oldalakon. A TC alapítója, Michael Arrington pár nappal ezelőtt egy hosszabb blog bejegyzésben számolt be a legnagyobb kripto tőzsde, a Binance igazgatójával való első találkozásáról. A következőkben az általa írt beszámolót olvashatjátok:

“A hónap elején a 40 000 lakosú Liechtensteinben jártam egy új tőzsde, az LCX megnyitóján. Az LCX a Binance-el közösen fogott egy fiat- és kriptopénzeket kezelő kereskedő platform létrehozásába, mely ha elkészül Binance LCX néven fog működni. Bár csak egy éves, a Binance ma a világ legnagyobb kripto tőzsdéje, de igazából most nem is erről, hanem a mögötte álló emberről Changpeng Zhao-ról (CZ) szeretnék beszélni.

Ő az adu.

Ez volt az első alkalom hogy találkoztam vele, annak ellenére, hogy Szöulban már tartottam előadást egy Binance által szervezett konferencián. Liechtensteinben viszont végig egy kis hotelben szálltunk meg, így volt alkalmam többször is együtt ebédelni vele (balra CZ, középen Arrington).

A TechCrunch-nál eltöltött évek alatt olyan emberekkel készítettem interjút, mint Steve Jobs(Apple), Eric Schmidt (Google), Larry Page(Google), Jeff Bezos(Amazon), Bill Gates(Microsoft) és Mark Zuckerberg(Facebook). 

Nem tudom, hogy CZ is olyan sikereket fog-e elérni mint ők, de a tpasztalataim alapján ő is a titánok személyiségjegyeit hordozza. Pontosan tudja mit és hogyan akar elérni a Binance-el. Miután több emberrel is beszéltem róla, ők is egyetértettek velem. David Lee, egy kockázati befektető például az alábbi jegyzeteit küldte el nekem CZ-ről:

Nagyszerűen, lényegre törően kommunikál. A szavai hozzáértésről, ügyfélközpontúságról, hosszú távú tervezésről tanúskodnak. Nem fél a hibáktól, tanulni akar belőlük.

  1. Szerinte a Binance sikerének oka, hogy az értékeket és az etikus hozzáállást részesítik előnyben.
  2. Reméli hogy minél többen fogják másolni őket, mert ezzel is tovább bővül a piac.
  3. A célja, hogy 1.2 milliárd felhasználójuk legyen. Jelenleg 10 millió van.
  4. A decentralizált tőzsdék szerinte 5-10 évre vannak attól, hogy a centralizáltak fölé kerekedjenek.
  5. 2018-at a szabályozás évének tekinti és főleg Ázsiában nagyon pozitívan látja ezt a folyamatot.
  6. Szerinte több millió token fog létezni a jövőben. A security tokeneknek (melyek célja, hogy befektetésükért cserébe a vásárlók a jövőben valamilyen hasznonra, kamatra, jutalékra tehessenek szert) nagyon fontos szerepük lesz ezek elterjedésben.
  7. Koreában csak akkor fog terjeszkedni, ha valaki más már sikerrel belépett a piacra, de ez esetben gyorsan fog cselekedni.
  8. Nem gondolja hogy medve piacban vagyunk.
  9. Nem érdeklik a white paperek, a technológiára és a felhasználásra fókuszál.
  10. Napi 15 percnél többet nem szán a közösségi oldalakra.

David ezen felül megjegyezte, hogy CZ akkor a legboldogabb ha dolgozhat és csak minimális időt fordít az élet más területeire.

Kriptós rendezvényeken Vitalik Buterin mellett CZ-hez mennek oda a legtöbben egy közös kép vagy egy rövid beszélgetés kedvéért, de akkor is egy csendes és megfontolt ember benyomását kelti, aki mindig egy lépéssel mások előtt jár. A Binance csapata pedig vakon hisz benne. Többségük (90%) a fizetését a tőzsde által használt kriptopénzben (BNB) és nem fiat pénzben kéri. Azon lehet vitatkozni, hogy ez egy okos vagy kockázatos lépés-e, de mindenképpen jelzi a cég jövője iránti elkötelezettséget. És minő véletlen, a Binance coinja az idei medve piac ellenére az egyik legjobban teljesítő kriptopénzzé vált.

https://twitter.com/DoveyWan/status/1035080720962572288

Ha választanotok kell CZ-re fogadjatok, ne pedig ellene.”

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel