A Binance története

spot_img

Alig néhány hónappal tavalyi indulása után, a Binance a világ legnagyobb kriptotőzsdéjévé nőtte ki magát. Ebben fontos szerepe lehet, hogy a hatályos amerikai, ázsiai és európai törvények ellenére, a platform laza szabályzata naponta 2 BTC kiutalásáig anonim használatot tesz lehetővé és jelenleg egy nagyon sajátos, nomád terjeszkedési stratégiát követ. Az eredetileg kínai székhelyű tőzsde, az országban 2017 szeptemberében életbe lépő, kriptopénzeket érintő általános tiltása óta keresi a kapcsolatot a kisebb, kripto barát törvénykezéssel rendelkező államokkal.

Bár Kína után először Japánba helyezték át a székhelyüket, a helyi felügyelő szervek 2018 márciusában vádemeléssel fenyegették meg őket arra az esetre, ha nem ellenőrzik szigorúbban felhasználóikat. Ez újabb költözéshez vezetett, mely során irodáikat Máltára, szervereiket pedig a Brit Virgin-szigetekre jegyeztették be, de már Szingapúrban, Liechtensteinben és több afrikai országban is terjeszkedni kezdtek.

“Több központtal is rendelkezünk, többé egyetlen felügyelő szerv sem gyakorolhat ránk nyomást” – nyilatkozta CZ egy interjúban.

Mivel kizárólag kriptopénzes be- és kifizetéseket kezelnek, a Binance-nek nincs közvetlen kapcsolata a bankokkal és nem is törekednek arra, hogy ezen változtassanak.

“Minél több közöd van a fiathoz, annál könnyebben irányíthatnak. A bankok befagyaszthatják a számládat, vagy lelassíthatják az utalások menetét.” 

A kereskedők részéről ennek ellenére egyre nagyobb az igény, egy tőzsdéhez vezető fiat pénz kapura. Ez részben már megvalósult a nemrég megnyílt Binance Uganda esetében, de a fiat átjárót itt is a bankok kihagyásával, egy mobilfizetést lehetővé tevő szolgáltató segítségével oldották meg.

Nagy az érdeklődés a Binance első afrikai tőzsdéje iránt

A valós pénz hiánya miatt a tőzsdén hatalmas a kereslet az azt helyettesítő Tetherre és jelenleg a Binance-é a Tether kincstára mögötti második legnagyobb USDT számla. Sokak szerint ez biztonsági kockázatot jelenthet a jövőre nézve, így talán nem meglepő, hogy az elmúlt hetekben újabb stabil coinokkal (Pax, USDC) bővítették kínálatukat.

Azok a tőzsdék, melyek az Egyesült Államok lakosai számára is szolgáltatást nyújtanak, kötelesek regisztrálni a pénzügyminisztérium illetékes szervénél (FinCEN), valamint be kell tartaniuk a pénzmosás és terrorizmus támogatása ellenében hozott törvényeket is. Ezeknek már több, kizárólag kriptopénzeket kezelő tőzsde (pl.: Poloniex, Huobi US, Shapeshift) is eleget tett, a Binance azonban nem, annak ellenére, hogy gyors keresésünk szerint, forgalmuk jelentős része innen származik. Mindez azért is érdekes, mert például a kínai tiltás bevezetése óta kínai IP címmel nem lehet belépni a tőzsdére, a Binance így jelenleg tudatosan megy szembe az amerikai törvényekkel.

A nem létező ellenőrzést egyébként legalább már 1 esetben, bizonyíthatóan kihasználták. A nemrégiben feltört japán Zaif tőzsdéről ellopott 6000 bitcoin egy részét a Binance-en keresztül sikerült eltüntetni, ahová 1.99 BTC-ként, éppen a kötelező azonosítási szint maradva érkezett meg a lopott pénz.

https://twitter.com/blocktracecom/status/1043008522135326725

Talán ez az eset is közrejátszhatott abban, hogy nemrégiben együttműködést írtak alá egy blokklánc megfigyelésre szakosodott céggel, a Chainalisys-sel is.

CZ, a tőzsde milliárdos igazgatója nem kérkedik vagyonával. Bár Kínában született, 12 évesen Kanadába, az egyetem elvégzése után pedig Tokióba, majd onnan New Yorkba költözött. Éveket töltött kereskedő szoftverek fejlesztésével és 2005-ben két kollégájával közösen alapította meg a shanghaji székhelyű Fusion Systems-et, ami HFT kereskedők (nagy sebességű adás-vétel) számára fejlesztett megoldásokat.

A Bitcoinról még 2013-ban, egy intézményes befektetőtől hallott először (Ron Cao), aki egyébként később a Binance egyik első befektetőjévé vált. A dolog annyira magával ragadta, hogy hamarosan konferenciákra kezdett járni, ahol Roger Ver-t is megismerte, aki szintén támogatta a tőzsde indulását.

CZ 2015-ben alapított új vállalkozása a BijieTech komplett kereskedő platformok építését tűzte ki célul. Végül az itt létrehozott, teljesen a nulláról felépített szoftver lett a Binance alapja.

A 2017-es ICO láz a Bijie csapatát is meglepte, de világossá vált számukra, hogy mindez talán egy soha vissza nem térő alkalmat jelenthet arra, hogy beindíthassák saját tőzsdéjüket. Miután döntés született, néhány nap alatt papírra vetették elképzeléseiket és alig 9 nappal később elindult a Binance ICO-ja, ahol 15 millió dollár értékben értékesítettek 200 millió BNB tokent. Ezek után alig egy hónapra volt szükségük a tőzsde beindításához.

Nem sokkal később egyébként egy vicces közjáték is lezajlódott a tőzsde életében. A kínai ICO tiltás miatt, az akkor még kínai székhelyű Binance-et törvényileg kötelezték, hogy fizessék vissza az előzetes értékesítésben részt vett befektetők pénzét. A tokenek értéke addigra viszont már a kibocsájtási ár 20-25-szörösére emelkedett, így végül senki sem jelentkezett azért, hogy visszaváltsa azokat. A korai befektetők, a $0.11-es ICO áron vásárolt BNB-iket ma is 70-szeres profittal értékesíthetnék.

A Binance jelenleg 150-nél is több olyan ICO tokent szerepeltet kínálatában, melyekre (az általuk kiadott BNB-hez hasonlóan) vonatkozhatnak az USA szigorú, értékpapír értékesítést szabályozó törvényei. Alig néhány nappal ezelőtt éppen ezek megszegése miatt szabtak ki büntetést egy másik tőzsde, az Etherdelta vezetőjére, CZ viszont nem igazán aggódik emiatt. Szerinte ők nem tartoznak az USA fenhatósága alá, direkt a világ más részein promotálják szolgáltatásaikat, hamarosan induló decentralizált tőzsdéjük viszont bárkinek megadja majd a szabad választás és beruházás lehetőségét.

A TechCrunch igazgatójának véleménye a Binance vezetőjéről

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img