A HODL veszélyei

spot_img

Aki 2017-ben a profit realizálásról mert beszélni kinevették, de a visító jókedv 2019-re már csak egy elhaló sikolyra emlékeztet, mert egyre többen veszítik el a reményét is annak, hogy nemhogy nyereségbe, de legalább nullára hozzák vissza kriptós befektetéseiket. Ennek a cikknek nem az a célja, hogy belerúgjon azokba, akik már egyébként is a földre kerültek, hanem rávilágítani arra, hogy az ész nélküli HODL stratégia milyen veszélyeket rejt magában.

Tegyük fel, hogy 2015 végén Ethereumot vásároltunk (1-es pont) és 2017 júniusában, a csúcson adtunk el (4-es pont). Ez 1 BTC (~$250) befektetésével, 59 BTC (~$147 000) nyereséget hozott volna számunkra, ami nem rossz ahhoz képest, hogy másfél év alatt csupán annyi volt a dolgunk, hogy kétszer megnyomjunk egy gombot.

Most pedig tegyük fel, hogy ismételten 2015 végén vásárolunk (1-es pont), a parabolikus emelkedés után eladunk (2-es pont), majd a 9 hónappal későbbi mélyponton visszavásároljuk magunkat (3-as pont), hogy aztán ismét a 2017-es csúcson adhassunk el (4-es pont). Ezzel a módszerrel nyereségünk már 200+ BTC (~$500 000+) lett volna.

Amellett, hogy így két plusz gombnyomással ~$350 000 dollár extra haszonra tehettünk volna szert, 2016 márciusa és decembere között még 9 hónapunk lett volna arra is, hogy ne csak üljünk a pénzünkön, de a már megszerzett nyereségünket más befektetésekkel még tovább növelhessük. Azt, hogy miként vehettünk volna éppen a mélypontokon és adhattunk volna el a csúcsokon most tegyünk félre és koncentráljunk magára az elvre, különösen abban a tekintetben, hogy mindez egy emelkedő időszakban, kedvező piaci körülmények között történt, ahol a nemtörődömségünk ára “csupán annyi” volt, hogy az elérhető maximális profitunknak mindössze 30%-át tettük zsebre. Hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy mindenkinek aktív kereskedővé kellene-e válnia? Természetesen nem! De akinek van rá ideje, annak mindenképpen érdemes rászánnia egy kis időt arra, hogy legalább alapszinten képes legyen felmérnie a piac aktuális állapotát.

A táblázatban azt láthatjátok, hogy portfoliotok bizonyos százalékú értékvesztése után (Drawdown), mekkora nyereségre lesz szükség ahhoz, hogy a korábbi csúcsot elérjétek (Recovery Rate). A legtöbb altcoinnak jelenleg 9-10-szeres növekedésre van szüksége, korábbi maximumának eléréséhez.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img