Japán pénzmosás ügyek: 1,6%-ban használtak kriptopénzeket 2018 során

spot_img

Egy 2018 decemberében megjelent kutatás szerint 6000 pénzmosás ügy volt Japánban az év első kilenc hónapja során, melyekhez kriptopénzeket használtak az elkövetők. Természetesen szeptemberben nem ért véget a pénzmosás, év végéig több mint ezer további esetet regisztráltak a hatóságok, ezzel 7096-ra nőtt 2018 mérlege.

Ez tízszeres növekedést jelent 2017-hez képest, ám az ilyen típusú (kriptopénzeket érintő) bűncselekmények bejelentését azóta egyszerűsítették, könnyen lehet, hogy ez is szerepet játszik a megnövekedett esetszámban. 7096 soknak tűnhet, ám csupán 1,6%-át jelenti a pénzmosás ügyek teljes számának az ázsiai országban.

417 465 a teljes szám a vizsgált időszakban, így szinte jelentéktelenek azok az ügyek, amikhez kriptopénzeket használtak. A globális számok mindemellett jelentősek, 2,5 milliárd dollárt mostak tisztára az elkövetők világszerte a Bitcoin megjelenése óta. Jelentős eltérések lehetnek az egyes kriptopénzek kapcsán az anonimitás terén, nem mindegyik megfelelő eszköz a pénzmosáshoz.

Sőt, az amerikai Drug Enforcment Agency (DEA) korábbi nyilatkozata szerint a blokklánc – legalábbis a Bitcoin blokklánc – használata kifejezetten örömteli a bűnüldöző szervezet számára, hiszen a közhiedelemmel ellentétben visszakövethetőek a tranzakciók, könnyen rendőrkézre kerülhet az, aki BTC segítségével követ el bűncselekményeket.

DEA: használjátok csak a blokkláncot, úgy könnyebb rátok találni

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img