Kereskedési pozíciók méretezése

spot_img

Sokan álmodoznak arról, hogy egy nap majd kereskedésből fognak megélni. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy stratégiájuk következetes alkalmazásával rendszeres profitra tehetnének szert. Ehelyett a legtöbben úgy viselkednek mint a szerencsejátékosok: újra és újra hajlamosak akár egyetlen trade-en kockára tenni tőkéjük jelentős részét annak reményében, hogy néhány órán belül meggazdagodjanak.

Ahhoz hogy valaki minimalizálja a csőd lehetőségét, elengedhetetlen a helyes kockázatmenedzsment. Ezzel kapcsolatban pedig rögtön tisztázzunk is egy széleskörben elterjedt félreértést, ami sokakat meggátolhat annak alkalmazásában:

Ha van 100 dollárunk és annak 2%-át kockáztatjuk egy üzleten, akkor az nem azt jelenti, hogy $2-ral vágunk bele az akcióba. 

Ha anyagi lehetőségeink nem engedik meg hogy egy nagyobb összeggel vágjunk bele a kereskedésbe, az még nem indok arra, hogy felelőtlenül tegyük kockára a pénzünket. A helyes hozzáállással és némi türelemmel egy szerényebb tőkéből is felépíthetjük bankrollunkat.

A kereskedési pozíciók helyes méretezését két példán keresztül fogjuk bemutatni. Előtte azonban tisztázzuk a magyarázatban használt fogalmakat:

Tőke: a kereskedésre fordított pénzünk.

Kockázat: tőkénkből ennyit vagyunk hajlandóak kockáztatni egy üzleten. Kezdőként 1-2%-nál többet semmi esetre sem ajánlanánk. A profi nagybefektetők általában 1%-os értékkel dolgoznak.

Belépés árfolyama: ahol megnyitjuk a pozíciót.

Stop-loss: ha ez alá esik az árfolyam, akkor az általunk kedvezőnek tartott árfolyamszerkezet struktúrája megváltozott és érvényét vesztette. Nem reménykedünk abban hogy valami csoda folytán megváltozik a trend. Lenyeljük a veszteséget és új lehetőség után nézünk.

Belépés távolsága a Stop-loss-tól: a belépés árfolyama és a Stop-loss közötti különbség, százalékos formában kifejezve.

Pozíció méretezés 1. példa (BTC-USD):

Tőke: $100

Kockázat: 1% = $100 *0.01 = $1

Belépés árfolyama: $3899.50

Stop-loss: $3858.15

Belépő távolsága a SL-től: 1.05%

Pozíció méret = Kockázat  / Belépés távolsága a Stop-loss-tól

Pozíció méret = ($100 *0.01) / 0.0105

Pozíció méret = $95.23

Vagyis ha $3899.50 árfolyamnál, 1%-os kockázat vállalása mellett szeretnénk BTC-t vásárolni, úgy tőkénkből $95.23-t tehetünk kockára ezen az a trade-en.

Pozíció méretezés 2. példa (LINK-USD):

Tőke: $100

Kockázat: 1% = $100 *0.01 = $1

Belépés árfolyama: $0.4661

Stop-loss: $0.4411

Belépés távolsága a SL-tól: 5.37%

Pozíció méret = Kockázat  / Belépés távolsága a Stop-loss-tól

Pozíció méret = ($100 *0.01) / 0.0537

Pozíció méret = $18.62

Vagyis ha $0.4661 árfolyamnál, 1%-os kockázat vállalása mellett szeretnénk LINK-et vásárolni, úgy tőkénkből $18.62-t tehetünk kockára ezen a trade-en.

A két példából is jól látható, hogy egy “feszes stop-loss” tőkénk nagyobb hányadával teszi lehetővé a pozíciók megnyitását, így a várható nyereségünk is nagyobb lehet. Ezzel kapcsolatban fontos kitétel, hogy a Stop-loss szintek meghatározását mindig a technikai szinteknek megfelelően kell elvégeznünk, a “semmi közepén mesterségesen elhelyezett” és ezek alapján kiszámított pozíció méretezés csúnya bukásokhoz vezethet.

Ezek meghatározásával és további kockázatmenedzsmenttel kapcsolatos tudnivalókkal hamarosan érkező újabb anyagainkból tudhattok meg többet, de kérdéseiteket Discord csatornánkon is feltehetitek.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img