Egyre kelendőbbek a használt bányagépek

spot_img

Jelentősen visszavett a tempóból a bányászeszközök piacán szinte monopol helyzetben lévő Bitmain. Miközben a globális bányász kapacitás nemrégiben 6 hónapos csúcsot ért el, a cég által üzemeltetett gépek hash rátája 88%-kal esett vissza az előző hónaphoz képes. Hogy ennek mi lehet az oka arról egyelőre nem tudni, de az időzítés azért furcsa, mert Kínában a hamarosan beköszöntő nyári esős évszak ideje alatt a legolcsóbb a vízenergia és ezt az időszakot minden ezzel foglalkozó vállalkozás igyekszik kihasználni.

A nagyobb haszon reményében konténerekbe pakolják és vízerőművek közelébe költöztetik a bányatelepeket.

A kínai vízenergiában rejlő lehetőségekre néhány napja, a több ezer milliárd dollár felett örködő Fidelity alapkezelő konferenciáján is felhívták a figyelmet, ami nem mellesleg már évek óta üzemelteti saját Bitcoin és Ethereum bányásztelepeit.

Bloomberg: Hamarosan indul a Fidelity-nél a bitcoin kereskedés az intézmények számára

A rendezvényen ismertetett kutatás szerint, a Bitcoin globális bányászatának 45%-a Kína Szecsuan tartományában, az itt található olcsó energiát biztosító vízerőművek körül összpontosul, további 12%-ot pedig az ország más, hasonló adottságokkal rendelkező vidékein üzemeltetnek.

Ugyancsak most jelent meg az a tanulmány, ami a használt bányagépek iránti egyre nagyobb keresletre hívja fel a figyelmet. Mivel ezek az eszközök sokkal olcsóbbak az újabb típusoknál, közel fele annyi idő alatt (200 nap) képesek visszahozni a beléjük fektetett pénzt, mint az újabb gyártmányok (300-350 nap).

A növekvő kereslet miatt, a másodkézből származó eszközök ára az elmúlt hetekben megduplázódott, de a jelek szerint egyes viszonteladók további drágulásra számítanak és az árukészletükön ülve inkább kivárnak az értékesítéssel. A malmukra hajtja a vizet, hogy az új ASIC-ok kézbesítésére sokszor hónapokat kell várniuk a vásárlóknak, akik közül egyre többen válnak nyitottá az alternatív megoldások felé.

Az igények különösen a kínai vásárlók körében jelentősek, ahol az ICO-k mintájára egyre népszerűbbek a “jövő farmok”, vagyis az olyan bányatelepek amelyek létrehozására közösségi gyűjtéssel próbálják meg összegyűjteni a pénzt.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img